Sminktrükkök szemüvegeseknek

Vágólapra másolva!
Ne hidd, hogy azért, mert szemüveges vagy, le kellene mondanod a férfiszívet rabul ejtő csábos női pillantásról. Ellenkezőleg! Az arcunkhoz és egyéniségünkhöz illő szemüveg nemhogy eltakarná, hanem még ki is hangsúlyozza a szépen sminkelt szemet.
Vágólapra másolva!

A szemüveg nemhogy hátrány, hanem még öltöztet is: nem szabad azonban elfelejteni, hogy fontos a szemüveg formája, és persze érdemes tudni néhány olyan sminkfogást, ami a szemüvegesek érvényesülését segíti. Szerencsére ma már a sminkelés is könnyebb a rosszul látóknak, kaphatók speciális szemüvegek és segédeszközök vagy nagyítótükrök, amiknek jó hasznát vehetjük sminkeléskor. A lehajtható keretek például lehetővé teszik, hogy amíg egyik szemünket festjük, a másikon dioptria legyen.

Modellünk, Marika távollátó. A távollátó szemüveg problémája, hogy általában nagyítja a szemet, ezért érdemes diszkréten sminkelni. Marika esetében a túl élénk vagy harsány színek helyett semleges, természetes árnyalatú festéket használtam, mely nem nyomja el a szem eredeti színét. A szemceruza használatára is ügyeljünk, használjunk inkább füstös színt, ne feketét, és azt is inkább csak a felső és alsó szemhéj külső harmadára vigyük fel. A szempillafestéket két rétegben tettem fel, mely nyitottá teszi a tekintetet, de ha dúsító spirálunk van, egy réteg is elég. A szemüveg a figyelmet a szemöldökre is ráirányítja, ezért Marika szemöldökét természetes vonalát szemöldökfestékkel és kefével kiemeltük.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

A kék szín segít aktivizálni az energiákat


Nemcsak a távollátóknak, hanem a rövidlátóknak is azt tanácsolom, ne használjanak túl sok pirosítót, a kevesebb ez esetben több. A rúzs vagy a szájfény színe pedig harmonikusan illeszkedjék az arc és a szem színéhez.

Marika eredeti ruhatárában, csakúgy, mint sok más divatos nőnél a fekete szín dominált. Sajnos a fekete az energiánkat gyengíti, amire a stresszes, főleg nagyvárosi életformánál különösen vigyázni kell. Ezért javasoltam, hogy hordjon inkább kék vagy víz-színeket, amik segítenek aktiválni az energiákat! A kék energikussá tesz mind otthon mind a munkában, szerencsét hoz és fiatalít. Marika ruháján lévő barna minták pedig bölcsességet és melegséget jelentenek.

Fontos szerepe van megjelenésünkben a kiegészítőknek is. Marika aranyláncait drágakövekre cseréltem. Az olyan drágakövek vagy kristályok például, mint a gránit, ametiszt vagy lapis erősítik az ösztönösséget, fényt és csillogást adnak. Így érhetjük el, hogy igényes nőként a szemüveget arra használjuk, hogy személyiségünk ragyogjon mögüle!

Nyerj smink- és imázstanfolyamot!

Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink és imázs tanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: [email protected]

A szükséges adatok: név, telefonszám, e-mail cím, kor, rövid leírás arról, hogy miért jelentkezik a tanfolyamra, mit vár tőle, és milyen változást vár a tanfolyamtól (esetleg; milyen alkalomra szeretne sminket, öltözködési tippeket). A levél mellé kérünk csatolni egy nem túl régi portréfotót (jpg/jpeg formátumban).
A havi sorsoláson nyertes olvasónkkal a tanfolyam után interjút készítünk, és természetesen a változás előtti, utáni fotóját is bemutatjuk.

A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal.
A jelentkező által megadott személyes adatokat (név, e-mail cím, adatok) szigorúan bizalmasan kezeljük, a tanfolyam meghirdetőin kívül másnak át nem adjuk.

A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok:
Első nyertesünk Farkas Hajnal.
Második nyertesünk Wéber Mónika.
Harmadik nyertesünk Takács Marika.
Negyedik nyertesünk Mészáros Marianna.
Ötödik nyertesünk Vankó Gabriella.
A szingli-pályázat nyertese: Bagi Éva
Hatodik nyertesünk Demmel Tímea
Hetedik nyertesünk: Bátonyi Zsuzsanna és lánya, Ágnes
Nyolcadik nyertesünk: Bodrogi Lilla
Kilencedik nyertesünk Varga Gabriella
Tizedik nyertesünk: Farkas Edit
Tizenegyedik nyertesünk: Reiner Zsuzsanna