Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold szemben áll a Jupiterrel, s kvadrátban a Plútóval. Úgy érezhetjük, hogy nem szeretnek minket, és ez teljesen független a valós helyzettől. Mivel nem tudunk hinni lényünk szerethető voltában, a mai napon újabb és újabb bizonyítékok követelésével kínozzuk társunkat.
Vágólapra másolva!

Esetleg provokálhatjuk, akár még egy hisztit is bevethetünk, csak hogy lássuk, mennyit érünk számára. Ez a viselkedés rendkívül romboló hatású lehet egy kapcsolaton belül. Egyrészt csak azt lehet szeretni, aki maga is elfogadja saját magát. Másrészt, ha párunktól állandó bizonygatást követelünk, mindig minden pillanatban készen kell állnia arra, hogy szeretetét felénk kimutassa, akkor előbb-utóbb belefáradhat. Nem is beszélve arról, hogy ezzel bűntudatot ébresztünk benne és arra fog gondolni, hogy talán ő képtelen arra, hogy szeretetet adjon. Ez pedig már a 22-es csapdája. Ha lehet, ne menjünk bele ebbe a játszmába.

A mai nap szexualitásunkra is rányomhatja bélyegét. Akarom is, nem is, szeretlek is meg nem is, jó lenne, de mégsem-típusú helyzetek alakulhatnak ki. Ha végképp nincs közöttünk összhang, akkor inkább nézzünk meg egy jó filmet, vagy töltsük beszélgetéssel, olvasgatással a napot és az estét is.

Mivel a Hold trigonban áll a Szaturnusszal, a nehéz konstellációk mellett is van esély arra, hogy józanul átlássuk érzelmi életünket. Vágyunk a biztonságra, szilárd struktúrákra, kiszámítható reakciókra partnerünk részéről. Talán kicsit jobban meglátjuk ma a valóságot saját magunkkal kapcsolatban, és a másikat is teljes valójában szemlélhetjük.

A Hold a Halakban tartózkodik, ami egészségügyi vonatkozásaiban a sarkakat, lábujjakat, lábfejet valamint az idegrendszert érinti. Az ezeken a napokon alkalmazott reflexzóna masszázs, pihentetően, méregtelenítően hat a szervezetre. Étrendünkben a nagy víztartalmú élelmiszerek fogyasztása ajánlott. Nagyon jót tehet, ha ma friss, oxigén dús levegőre megyünk, mivel a vérben lévő szállítórendszer is a Halak csillagképet érinti. Ezért idegrendszerünket, szervezetünket a mai napon frissíti fel a legjobban a friss, erdei levegő.

A mai nap megfelelőnek látszik arra, hogy mindenféle vizes elfoglaltságokkal töltsük az időt. Vagyis érdemes ma növényeinket megöntözni, vagy mosással foglalkozni. Frizuránktól azonban ne várjunk túl sokat, kevés az esély rá, hogy valóban azt a formát mutatja, amelyet mi szeretnénk.