Szaftos művészeti alkotások kiállítása

Vágólapra másolva!
Egy chilei művész különös alkotásaiból készült kiállítás nyílt Santiagóban. Ami azonban még különösebb, az a helyszín, ugyanis a csupa húsból készült alkotásokat a Santiagói Katolikus Egyetemen állították ki.
Vágólapra másolva!

Lejandra Prieto szobrai első látásra nem késztetnek különösebben elmélyülésre, például az a jelenet sem, amelyben a Piroska és a farkas című mesének farkas szereplője, amelynek szalonnából vannak a fülei, éppen sonkából készült takaró alatt rejtőzik. A kiállított "műtárgyak" között található egy nyers húsból készült szék is, valamint egy lasagnéból és piskótából készült alkalmatosság.

Prieto művésznő a Las Ultimas Noticias újságnak elmondta, hogy szerinte "a húsnak nagyon sokféle üzenete van, nagyon erős imágót sugároz". "Nagyon sok ember, aki megtekintette a kiállításomat, arról panaszkodik, hogy az egész undorító, és a vegetáriánusok természetesen a legelégedetlenebbek, ők tartják a legetikátlanabbnak, de amíg akadnak olyanok is szép számban, akik méltányolják munkáimat, addig továbbra is meg fogom valósítani eredeti és meghökkentő ötleteimet."