Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A mai napon a Hold belép a Skorpió csillagjegybe, s ez a konstelláció egészségügyi értelemben a has alsó részét érinti. A Hold - Uránusz trigon alkalmassá tesz minket arra, hogy új ismereteket fogadjuk be, vagy új barátságokat kössünk.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold trigonban áll az Uránusszal, ami izgalmakat hoz nekünk, s nyitottá válunk általa az új kapcsolatokra, s új ismeretekre is. Érdemes tanulmányokba kezdeni, vagy társaságba menni ezen a napon. Lelkiállapotunk egy kissé nyugtalan lehet, de ez egyáltalán nem zavaró számunkra, sőt kellemes izgalommal tölt el minket.

A Hold ma röviddel déli tizenkettő előtt lép a Skorpió csillagjegybe, így a nap nagyobbik része ennek jegyében telik el. Egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. Egy állatövi jegy sem hat úgy a nemi szervekre, mint a Skorpió. A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon.

A leendő kismamáknak ajánlatos mindenféle megerőltetéstől tartózkodni a Skorpióban lévő Hold napjaiban, mert ilyenkor könnyebben bekövetkezik a vetélés. Ha meddőségtől szenvedünk, és gyermeket szeretnénk, akkor ezen a napon sokat tehetünk a gyermekáldás megérkezésének érdekében. Vizsgáltassuk meg csigolyáinkat, ugyanis ha egyik ágyékcsigolyánk elmozdult, könnyen lehet a baj okozója. A gólyaorr nevű gyógynövény tea formájában történő fogyasztása sokszor eredményre vezetett már. Menstruációs problémák kezelésére is kiváló a mai nap. Megelőzésként is segít, ha a mai napon palástfű teát fogyasztunk.