Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma kvadrátban áll a Vénusszal és a Neptunusszal is. Ezért eluralkodhatnak rajtunk érzéki vágyaink, amelyek mértéktelen evés-ivásban, és külső kapcsolatok, erotikus kalandok keresésében nyilvánulhatnak meg.
Vágólapra másolva!

A Neptunusznak köszönhetően nem is igazán tudjuk, hogy mit is szeretnénk, csak vágyakozunk valami után, amelyet nem tudunk megfogalmazni, és sehogyan sem találjuk meg az útját, hogy miként éljük meg vágyainkat. Pótcselekvéseket keresünk magunknak, sokkal több cigarettát szívunk, vagy sokkal többet eszünk a kelleténél.

A mai napon érdemes saját mélyebb motivációinkon elgondolkodnunk egy kicsit, ami azt jelenti, hogy erőteljesen magunkba nézhetünk. Lehet, hogy nem lesz kellemes, amit találunk, hiszen feldolgozásra vár, és nem véletlenül száműztük olyan mélyre önmagunkban.

Ma délután a Hold belép a Nyilas csillagjegybe, ami már a csípőtájat, medencecsontot uralja, egészségügyi szempontból. A Hold-Nap szextil, trigonban a Szaturnusszal alkalmassá tesz minket, hogy sokkal józanabbul szemléljük kapcsolatainkat. Az esti Hold-Uránusz kvadrát viszont csúnya viták elindítója lehet.

A Hold még a Skorpióban tartózkodik. Ma szellemileg és érzelmileg a dolgok mélyére tudunk hatolni, sejtelmeink lehetnek, különös hangulatok ragadhatnak magukkal. Vannak közöttünk olyanok, akikben félelmeket kelt e nap hangulata, amely összefügg a határtalansággal, a mágiával, az archaikus erőkkel. Felhasználhatjuk ezt a napot arra is, hogy szembenézzünk félelmeinkkel, elfojtott indulatainkkal. Persze ezt csak addig tegyük, amíg használunk saját magunknak, és nem ártunk.