Orlando Bloom megkérte barátnője kezét

Vágólapra másolva!
A Gyűrűk ura filmtrilógia Legolasát alakító Orlando Bloom a napokban bejelentette, hogy megkérte barátnőjének a kezét. A 27 éves sztár egy kettesben eltöltött romantikus este során tette fel a kérdést Kate Bosworth-nek.
Vágólapra másolva!

A szép szőke színésznő természetesen azonnal igent mondott. Kate az eljegyzés óta állítólag mindenkinek az ebből az alkalomból kapott 175 ezer angol font értékű gyémántgyűrűjét mutogatja.

A tervek szerint Bloom és Bosworth jövő júniusban esküdnek egymásnak örök hűséget. A szerelmesek két ceremóniát terveznek, mivel Orlando Angliában született, és Kate pedig amerikai.

A sokak által a legszexisebbnek tartott színésznek menedzserei azt tanácsolták, hogy próbáljon minél kevesebb alkalommal szerepelni a nyilvánosság előtt Kate társaságában. Az elsősorban a hölgyek között nagy népszerűségnek örvendő Bloom a véleményük szerint ezzel csak saját karrierjének ártana.