Beszédes körmök

Vágólapra másolva!
A köröm a hajhoz és a bőrhöz hasonlóan tükrözi szervezetünk állapotát. Elváltozásaiból számos betegségre következtethetünk. De a köröm különleges helyzeténél fogva a női karakter egyik legfontosabb megjelenítője is: formája, színe, állapota tükörként jeleníti meg a lélek világát.
Vágólapra másolva!

A kéz körmei havonta közel 4 mm-t nőnek, míg a lábéi csak 2 mm-t. Emiatt a kéz körmei kiszolgáltatottabbak, mint a lábé, könnyebben elveszíthetőek. Fontos, hogy teljes elvesztésük után viszonylag hamar, fél év alatt ismét betölthessék védelmi szerepüket. A láb körmei csak egy év alatt nőnek le, s ez a védhetőség miatt ugyan nem vészesen sok idő, s nem is lenne nagy jelentősége a késedelemnek, ha éppen bezártságuk, a rossz cipőhatás, a befülledés, a fertőződés, gombásodás nem nehezítené a gyógyulásukat. Az ősember életében a körömnövekedést ilyen problémák nem terhelték, akkor a körömlogika még jól működött.
Ha választani kellene, hogy a lábunk vagy a kezünk körmei fontosabbak-e számunkra, biztos, hogy a kéz körmeire voksolnánk, mert ezek a körmök látszanak, nemlétüket csak műkörmökkel lehet palástolni. A láb körmeire kevesebb figyelmet fordítunk, pedig ezek épsége is nélkülözhetetlen egészségünk szempontjából.

A köröm jelzései

Minden körmünk idegvégződések és hajszálerek segítségével kapcsolódik szervezetünkhöz, növekedésükhöz, életükhöz megfelelő táplálékra van szükségük. Hiányos táplálkozás esetén agyunk fontossági sorrendet állít fel, s elsősorban az életfontosságú szervek számára osztja ki a táplálékot. Emiatt a hiányosan táplálkozó vagy beteg ember körmein hamar kiütköznek a belső problémák.
Az egészséges ember körmei fényesen csillognak, felszínük egységes (nem töredezett), sima, a körömágy rózsaszínű.
A kimerült ember körmei könnyen törnek, körömágyuk fogékonnyá válik a fertőzésekre. A sokáig tartó kimerültség gyengíti az idegrendszert is, s ez akár körömrágáshoz is vezethet, de a körmök ilyenkor maguktól is beszakadnak.
A puha, vékony körmök általánosan leromlott fizikai állapotról tanúskodnak, sokszor csökkent hormonműködésről, de mindkét esetben a kiváltó ok vitamindúsabb táplálkozással, fokozatos terhelés-növeléssel megszüntethető, s ezzel a körmök egészsége is helyreállítható.
A kimerült ember körömágyából hiányzik a fehér félhold is, legalábbis nem különül el élesen a környezetétől.

Sárgás elszíneződésük, különösen a lábon, gombás fertőzésről árulkodik, de a kéz körmein ez a színezet a cukorbetegség jele lehet, de csak azoknál, akik nem használnak rendszeresen körömlakkot. (A lakk is okozhat ilyen elszíneződést, sőt, szárító hatásával hozzájárul az ekcéma kialakulásához is.)
A vashiányos emberek körme legömbölyödő, de a kanálszerű forma pajzsmirigy problémára, tüdőbetegségre is utalhat. A pajzsmirigy túlzott működése különben vastag, kemény körmöket eredményez. A magas vérnyomásban szenvedők körömágya általában sötétpiros színű. A kék körömágyú embereknek rossz a vérkeringésük, ők a hideget is nehezebben viselik, emiatt hideg időben a körmük még kékesebb.

A benőtt köröm a kozmetikus vagy a pedikűrös hibájára utalhat, ugyanis a keskenyebb körömív érdekében kivágják a köröm szélét, mindeközben megsértik a körömágyat, s a körmöt arra kényszerítik, hogy oldalra is fejlődjön. Otthoni körömápolásnál is ügyeljünk arra, hogy körmünket csak hosszanti irányba vágjuk. Különösen a lábkörmök vannak veszélyben; egy-egy alaposabb pedikűrnek fájdalmas, sebészi beavatkozást igénylő következménye lehet.