Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold kvadrátban áll a Neptunusz bolygóval. Érzelmileg sokkal könnyebben becsaphatnak, nem lesz nehéz minket illúziókba ringatni. Tehát, amit a mai napon ígérnek nekünk, azt azért ne vegyük készpénznek, főleg, ha szívügyekről van szó.
Vágólapra másolva!

Mi is tehetünk meggondolatlan ígéreteket, amelyekről az adott pillanatban azt hisszük, hogy be is tartjuk őket. Később azután, józan ésszel átgondolva az eseményeket, rádöbbenünk, hogy felelőtlenül mondtunk ki bizonyos dolgokat. Tehát: hagyjuk kiforrni magukat az eseményeket, ne menjünk bele ma komoly döntési helyzetekbe. Ugyanez a bolygóállás hozhat testi szinten vizesedési problémákat, szervezetünk jobban visszatartja a vizet. Igyunk csalánteát, tartózkodjunk a só fogyasztásától ezen a napon.

Este a Vénusz könnyít egy kicsit a helyzeten, hiszen szextilben áll a Holddal. Ezért a félreértések kezelésében segít majd nekünk az egymás iránti szeretet.

A Hold már a Skorpióban halad égi útján. Egészségügyi vonatkozásaiban a has alsó részét és a nemi szerveket érinti az átvonuló Hold. Ez a két nap lehetőséget ad arra, hogy ezekre a szerveinkre figyelünk, erősítsük, illetve tisztítsuk. A cickafarkas megelőző ülőfürdők ilyenkor segíthetnek az egyes női bajokon.

Ha meddőségtől szenvedünk, és gyermeket szeretnénk, akkor ezen a napon sokat tehetünk a gyermekáldás megérkezésének érdekében. Vizsgáltassuk meg csigolyáinkat, ugyanis ha egyik ágyékcsigolyánk elmozdult, könnyen lehet a baj okozója. A gólyaorr nevű gyógynövény tea formájában történő fogyasztása sokszor eredményre vezetett már. Menstruációs problémákon enyhíthetünk úgy, hogy palástfű teát fogyasztunk.