Káposztás palacsinta

Vágólapra másolva!
Aki kalciumhiánnyal küzd, egyen sok kelkáposztát, káposztát! Az ezerarcú zöldségféle elkészítésének módjaival ismertet meg bennünk szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 1 kisebb fejes káposzta, 2 evőkanál olaj, 3 evőkanál, cukor, só,
A palacsintatésztához: 1 tojás, 15 dkg liszt, 3 dl tej, 1 dl szódavíz, só, pár csepp étolaj

A káposztát reszeljük le, majd hintsük meg sóval és keverjük össze. Hagyjuk állni pár percig, majd nyomkodjuk ki a felesleges levet.
Egy lábasba tegyünk pár evőkanál étolajat és kristálycukrot. Addig forrósítsuk, míg a cukor barnulni nem kezd. Tegyük rá a kinyomkodott káposztát, fűszerezzük őrölt borssal, majd pirítsuk aranybarnára.

Készítsünk hagyományos módon palacsintatésztát: a tojást, lisztet, tejet, szódavizet, csipetnyi sót, pár csepp étolajat tegyük egy keverőtálba, majd habverővel keverjünk sima palacsintatésztát az alapanyagokból. Kissé sűrűbb tésztát készítsünk a megszokottnál!
A kihűlt, pirított káposztából keverjünk a palacsintatésztába, majd palacsintasütőben süssük ki.

Önállóan is fogyaszthatjuk, de kiváló körítés grillezett vadhúshoz.