Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold még mindig az Oroszlán csillagjegyben tartózkodik. Megfelelő időpont például a hajvágásra. Akinek valami problémája van a hajával, például hullik, túl vékony vagy túl zsíros, érdemes hajvégeit minden hónapban az Oroszlán-napokon levágatni.
Vágólapra másolva!

A mai napot felhasználhatjuk arra, hogy kreativitásunkat kibontakoztassuk, vagyis nagyon jó ötleteink támadhatnak, mind a munkahelyünkön, mind, pedig szabadidőnk eltöltése közben. Különösen jó ötlet lehet, gyermekeinkkel több időt tölteni, hiszen a közös játék során felszabadultan, önfeledten tudunk viselkedni.

Reggel a Hold kvadrátban áll a Nappal, és szemben a Neptunusz bolygóval. Ezért párkapcsolatunkban bizony előfordulhatnak félreértések, ennek hatására feszültségek is. Teljesen banális dolgok miatt kaphatunk össze, s talán sokkal nagyobb feneket kerítünk apróságoknak, mint máskor. Ha párunk egy kicsit nem ránk figyel, azt személyünk elleni támadásként élhetjük meg, s eszünkbe sem jut, hogy saját maga számára is kell, hogy ideje legyen.

Szerencsére az esti órákban kibékülhetünk kedvesünkkel, hiszen a Hold trigonban áll a Plútóval, és ezt az kibékülést a szexualitás segítségével tehetjük meg. Úgy érezhetjük, hogy egyek vagyunk párunkkal, és ez az érzés egy csodálatos együttlét hatására kerít minket hatalmába. A szexualitás férfi és nő között olyan alap, amelyre minden más "szociális sallang" épül. Tehát az őserő mindenképpen a nemiség, s erre komolyan lehet alapozni egy kapcsolatban.

A Hold ma szextilben áll a Marssal, ami azt eredményezheti, hogy nagyon tetterősek lehetünk.