Álomfajták: az erotikus-szexuális jellegű álmok

Vágólapra másolva!
Éhes disznó makkal álmodik - vallja a régi néphit. És valóban, a nappal kiélni nem tudott vágyak, éjjel, az álmokban elégülnek ki: az elfojtások, a gátak megnyílnak, és meglátjuk egy másik énünket, érzelmeinket, vágyainkat egy másik világban, ahol minden megtörténhet. Ezen a héten az erotikus álmokról lesz szó.
Vágólapra másolva!

Erotikus-szexuális jellegű álmok

Az egyik legelemibb igényünk például az, hogy a kínzó éhségérzetünk megszűnjön. Fogyókúrázók, háborús és más nehéz életkörülmények között élő éhezők gyakran álmodnak terített asztalokkal, a tálakon ínycsiklandozó falatokkal, és ők ezeket falják hatalmas boldogsággal.

A szexualitás az emberi testben működő, és kielégülésre vágyó másik hatalmas erejű ösztön.

Az emberek számára a szexualitás, az erotika mindig is kiemelkedő jelentőségű élmény és beszédtéma. Ezt az erős, különös, izgalmas élményt sokszor éljük át az álmainkban is. Ezekre az álmokra visszagondolva, még napok múltán is érezzük energetizáló hatásukat.

A testben lévő, napközben ki nem élt, erotikus feszültség szexuális jellegű álmokat vált ki.

De fordítva is igaz: amerikai álomkísérletek tanúsága szerint maga az álmodás folyamata hozza szexuális izgalomba a testet. A belső izgalom hatására a pénisz erektált, a hüvely nedves állapotba kerül.

Sigmund Freud álomfejtő rendszerében különösen hangsúlyozottak az álomszimbólumok erotikus értelmezései. Kicsit élesen úgyis fogalmazhatnánk, hogy nincs olyan álomkép, amit Freud ne tudna valamilyen szexuális forrásra visszavezetni. A pisztoly, a puska, a toll, a kígyó pénisz jelképek; a táska, a pohár, a kagyló, az alagút pedig vagina, illetve méhszimbólumok. Lépcsőn járni pedig maga a szexuális aktus képi megjelenítése.