A tenger sós íze

Vágólapra másolva!
Talán ez a hónap az, amikor kísérletezgethetünk a tenger gyümölcsei elkészítésével. A tengeri halak fogyasztása egészséges is, ezért ezekben a vitaminhiányos időszakokban kifejezetten hasznos olykor a tenger ízét az asztalunkra varázsolni. Már könnyen beszerethetünk fekete kagylót, vagy akár főtt garnélát is.
Vágólapra másolva!

Gombás aranykeszeg

Hozzávalók: 2 db aranykeszeg (kb. 1 kg), 1 db kisebb cukkini, 15 dkg csiperke gomba, 1 dl olívaolaj, zöldpetrezselyem és bazsalikom, só, bors

A halakat kizsigereljük, kívül-belül alaposan megmossuk, megszárítjuk. Kívül-belül sózzuk, gyengén borsozzuk, majd hőálló (halas) edénybe, vagy magas falú tepsibe helyezzük őket. A cukkini mindkét végét levágjuk, majd héjastól 2-3 mm-es karikákra szeljük. A gombát megmossuk, megszárítjuk, a szára végét levágva hosszában vékonyan fölaprítjuk. A zöldfűszert finomra vágjuk. Az edénybe fektetett halakat a cukkinivel és a gombával pikkelyszerűen beborítjuk, gyengén sózzuk, borsozzuk, az olajjal meglocsoljuk, a zöldfűszerrel megszórjuk. A tepsit a sütő aljára téve 15 percig sütjük. Kivesszük, lefedve néhány percig pihentetjük. Ezután lapátkanállal kivesszük a halakat, tálalótálra helyezzük, csak az asztalnál filézzük, tálaljuk. Vajas, petrezselymes burgonyát adhatunk hozzá.

Elkészítési idő: 30 perc
Egy adag: 1550 kJ/370kcal
Ajánlott ital: száraz rosé - Zamárdi Kékfrankos Rosé 2003

Füstölthal-leves

Hozzávalók: 20 dkg füstölt tengeri fogas, 4 dkg vaj, 2 szál sárgarépa, 30 dkg burgonya (lisztes), 0,5 dl fehérbor, 7 dl zöldségleves (kockából), 4 evőkanál tejszín, 1 babérlevél, só, bors, kapor vagy más zöldfűszer a díszítéshez
A levesbetéthez: 15 dkg füstölt tengeri fogas, 25 dkg liszt, 3 tojás, 1 evőkanál olaj, 1 tojás a kenéshez

Forrás: Magyar KonyhaA halfiléket, ha szükséges, lebőrözzük, és 20 dkg-ot kis kockákra vágunk. A sárgarépát és 15 dkg burgonyát megtisztítunk, egyforma kis kockákra vágunk. A sárgarépát vajon megfuttatjuk, hozzáadjuk a burgonyakockákat, és 6-8 haldarabkát. Aztán előbb a fehérbort öntjük hozzá, utána a zöldséglevest, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a babérlevelet, és 15 percig főzzük. Ekkor a babérlevelet eltávolítjuk, a levest pürésítjük, a felvert tejszínnel gazdagítjuk, beletesszük a többi haldarabot, és 5 percig még főzzük.
A levesbetéthez a lisztből, a tojásokból, az olajjal és kevés vízzel sima tésztát keverünk. 20 percig pihentetjük.
A töltelékhez 15 dkg burgonyát héjában megfőzünk, krumplinyomón áttörünk. 15 dkg halhúst nagyon finom szeletkékre vágva a krumplipüréhez keverünk, fűszerezzük sóval, borssal. A tésztát vékonyra nyújtjuk, 5 cm átmérőjű kiszúróval kiszúrjuk. Széleit a tojással körülkenjük, közepükbe helyezzük a tölteléket, a széleket összenyomjuk, majd forró, lobogó vízben 8 percig kifőzzük.
Tálaláskor a levesbetétet elosztjuk a tányérokba, rámerjük a forró levest, a haldarabkákkal és kaporral, vagy más zöldfűszerrel díszítjük.

Elkészítési idő: 55 perc
Egy adag: 1380 kJ/330 kcal