Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold belép a Vízöntő csillagjegybe, ezért jól tesszük, ha lábainkat megkíméljük. A Hold-Mars kvadrát felkavarhatja lelkünket, és olyan indulatokat szíthat bennünk, amelyeknek sok értelme nincs is.
Vágólapra másolva!

Reggel a Hold kvadrátban áll a Jupiter bolygóval. Ez a bolygóállás főleg érzelmi téren visel meg minket. Úgy érezhetjük, hogy jóindulatúak vagyunk másokkal, szeretetet adunk, de ezt mások nem értékelik, nem fogadják el tőlünk. Ennek az ellenkezője is igaz: mások érezhetik úgy, hogy nem viszonozzuk kedvességüket. Ebben a helyzetben nagyon könnyű félreérteni a másikat, nagy lehet a különbség igényeink és a másoktól kapott megnyilvánulások között.

A probléma másik oldala testi szinten jelentkezik: vizesedést tapasztalhatunk lábunkban, végtagjainkban. Szerencsére hamar elmúlik ez a tünet, de azért ihatunk egy kis csalánteát a baj orvoslására. Előtérbe kerülhetnek a hólyagproblémák, a krónikus felfázások átmenetileg súlyosbodhatnak. Mielőtt komolyabb antibiotikumos kezelésben fognánk, próbáljunk meg egy aránylag egyszerű módszert a baj orvoslására. Igyunk meg napi 3-3,5 liter vizet. Így természetes úton mossuk át szervezetünket. Remek antibiotikus hatása van kakukkfűnek is. Érdemes egy teakúrát tartani e gyógynövény segítségével.

A Hold a Bakban tartózkodik, ha kisebb kozmetikai beavatkozásokra van szükségünk, érdemes a mai napra időzíteni. Sebek keletkezésének esélye kisebb, de azért legyünk óvatosak. Szintén alkalmas nap a láb és a kéz körmeinek ápolására, levágására és reszelésére. Érdemes a mai napon hosszabb távú terveinken elgondolkodnunk egy kicsit, vagyis megtalálhatjuk a legjobb megoldásokat, amelyek elvezetnek minket céljainkhoz. Jól szervezetten, összeszedetten tudunk ma gondolkodni, talán ez a mai nap sikerének a záloga.