Emma, a segítőkész

Vágólapra másolva!
Az Emma nevű hölgyek nagyon segítőkész emberek, akik szeretnék megmutatni, hogy fontos és nélkülözhetetlenek még a munka területén is. Érdekli őket minden, amely a környezetükben a világban történik, tudásukat a bennük felmerülő miértek megválaszolására használják fel.
Vágólapra másolva!

Emma germán eredetű név. Különböző alakváltozatai az Irma és az Erma névvel együtt Ermin, Irmin germán isten nevéből származik, illetve más források szerint a germán hermion néptörzs nevéből való.

Az Emma nevet viselő hölgyek általában nagyon kíváncsi, kommunikatív, szorgos és energikus emberek. Ösztönös kíváncsiságának és érdeklődésüknek köszönhetően képesek nagy lexikális tudás felhalmozására, információ begyűjtésére. Egyrészt érdekli őket minden, amely a környezetükben a világban történik, másrészt a tudását és információit sokszor a bennük felmerülő miértek megválaszolására használják fel.

Fontos a dolgok részletekben történő megismerése, mert úgy vélik, minél inkább ismernek valamit, annál nagyobb biztonsággal tudják azt kezelni, illetve annál tökéletesebben tudják azt használni. Éppen ezért sajátjuk lehet a maximalizmus is, amelynek megfelelően természetesen gyakran megjelenhet életükben a szerénység a kishitűség. Ez azért van, mert bár mindig szorgalmasan dolgoznak és végzik tevékenységüket, mindig törekednek arra, hogy munkájuk hasznos és pontos legyen, de mindig történik valami, amitől kiderül, hogy bárhogy igyekeznek, nem sikerül maximálisan teljesíteniük. Azonban, ha mégis sikerül a munkájuk, vagy az alkotásuk, nem merik őszintén fogadni a dicséretet, mert belül mindig van egy hang, amely azt súgja: "lehetett volna jobb is".

Nagyon segítőkész emberek lehetnek, akik szeretnék megmutatni, hogy fontos és nélkülözhetetlenek még a munka területén is. Azonban segítőkészségükkel óvatosan kell bánni, mertha környezetük megérzi és megtapasztalja túlzott odaadásukat, akkor adódhat olyan helyzet, amelyben kihasználhatják az Emma nevet viselő hölgyeket.

Szolgálatkészségük gyakran a munkában élik ki, amely azért lehet veszélyes, mert észre sem veszik, ha túlhajtják magukat, csak amikor már szervezetükön a túlfáradás jeleit észlelik. Azonban az Emma nevet viselő hölgyek nemcsak kitartóan és fáradhatatlanul képesek dolgozni, de nagyon kedvelhetik a változatosságot is az élet bármely területén. Talán ők maguk is sokszor a megoldásokat a változtatásokban látják.

Fontosak számukra az emberi kapcsolataik, nagyon gyakran történhetnek meghatározó élmények főleg a testvéreikkel és tanulmányaikkal kapcsolatban. Bár egy racionális, a földön két lábbal álló embert látunk bennük, mégis az Emma nevet viselő hölgyek többsége képes a lelki válságban lévő barátnők és barátoknak minden helyzetben tanácsot adni. Talán éppen azért, mert racionális, aki ha döntést várnak tőle, képes az érzelmeit háttérbe helyezni, és a részletekre a megoldásra koncentrálni.

Az Emma nevet viselőknek, mint már említettem, igen fontos a munka, amelyben kiteljesedhetnek, gyakran tölthetnek be vezető pozíciót, bár nem karrierista típusú emberek. Szélsőséges esetekben megnyilvánulhat, hogy szertelen, kapkodó, esetleg kritikus emberek lehetnek, akiknek fő célja, hogy a környezetük hibáit észrevegyék és azt szóban is megfogalmazzák Olyan jól látják és veszik észre, és olyan hatásosan tálalják kritikájukat, hogy azt biztosan minden érintett egy életre megjegyzi.

Pogonyi Edina