A felejtés legegyszerűbb módja

Vágólapra másolva!
Mire figyeljen otthonának berendezésekor az a hölgy, aki magányosan, párkapcsolat nélkül él, és az előtte lakónak is ugyanez volt a problémája? Mi lehet az oka annak, hogy új lakásunkban hétről hétre újabb szerencsétlenségek történnek? Hogyan lehet a legkönnyebben elfelejteni azt, akivel nem tudjuk kapcsolatunkat újrakezdeni? Lakatos Edit vaszati-tanácsadó válaszol.
Vágólapra másolva!

Kedves Edit!

Olvastam cikkeit a vaszatiról, meg a hozzá kapcsolódó témákról. Szeretném segítségét kérni. Az én lakásomban is - és eddig minden lakásban, ahol laktam - egy magányos, egyedülálló, egyedül élő, gyermektelen hölgy lakott.

Néhány hónapja megfordult a fejemben, hogy rossz hatással van rám ez a lakás, mivel nekem sincs párom, és gyermekem se. Aki előttem itt lakott, annak sem volt, és ez az összefüggés akkor jutott eszembe, mikor olvastam legutóbbi cikkét a vaszati és a sors összefüggéséről.

37 éve ebben a házban lakom, költöznék is meg nem is, de mert 2 éve újítottam fel, el is fáradtam a tatarozásban, nehezen szánom rá magam egy újabbra.

A kérdésem az lenne, hogy tudna-e valami megoldást - addig is, amíg nem tudunk költözni -, hogy kiűzzük a rossz energiákat a lakásokból?

Kedves Kitty!

Talán olvasta már az eddigi cikkeimben, hogy hölgyek magányosságát elsősorban a lakás keleti illetve északkeleti részének a zártsága okozza. A keleti rész, ami a Nap irányítása alatt áll, általánosságban hatással van a férfiakra. Amennyiben a lakás keleti része zárt, szennyezett, rendetlen, WC vagy lomtár van itt, az általánosságban kedvezőtlenül hat a férfiakra - akár olyan szinten is, hogy nincsenek jelen, vagy ha jelen vannak, akkor így vagy úgy "elmenekülnek".

Mit tehetünk ez ellen? Használjuk keleten a Nap színeit, tartsunk rendet, tisztaságot, és minél kevésbé terheljüjk le a lakás keleti részét. Rendkívül hatásos a lakás keleti részén elhelyezett Ramacandra yantra, ami természetesen a Naphoz kapcsolódik. (A yantrákról bővebben)

A Jupiter által irányított északkelet problémái kifejezetten a férjre illetve a gyerekáldásra van negatív hatással. Itt is - akárcsak a keletnél - problémát jelent a zártság, a WC, a lomtár. Ha ezek bármelyike jellemző lakásának északkeleti részére, akkor mindenképpen el kellene ott helyezni egy Vamana (Jupiter) yantrát, valamint egy Sri yantrát.

Magányosságunkat okozhatja az is, ha nem tudunk megfelelő kapcsolatokat teremteni - és itt nem csak a párkapcsolatra gondolok! Ha a lakásunk északnyugat része levegőtlen, szűk, zárt, esetleg hiányzik, akkor érdemes lenne elhelyezni egy Vasudeva yantrát.

* * *

Kedves Edit!

Ha jól értelmezem, a nyugati falra került hatalmas 3 ajtós, hatalma tükrös szekrény rossz helyen van, nem fér máshová. Amióta oda került, hiába dolgozom, minden pénzem elúszik. Sajnos mindig olyan munkahelyet, embereket találok, akik kihasználnak.

Hogyan változtathatnék ezen?

Kedves Csilla!

A háromajtós szekrény a nyugati falon jó helyen van. Az egyetlen gond vele az, hogy tükrök is vannak rajta. (Ez viszont elég nagy baj!) Próbálja meg letakarni, leszerelni eselteg lefesteni a tükröket - ezzel nagyon sok problémát megoldhat!

A pénzügyi gondjait a lakásnak esetleg más problémái is elősegíthetik, például ha túl zárt a lakás északi része, túl nyitott a déli része, stb.

Legjobb segítség a pénzügyi gondok esetén a lakás északi részén elhelyezett Sri yantra néhány szép zöld növény, esetleg tiszta vízfelület társaságában.