Zavar a pánikzavar körül

Vágólapra másolva!
A pánikbetegség diagnózisát úgy osztogatják manapság, mint az aluljáróban a reklámcédulákat, vagy némi aktualitást csempészve írásomba, mint az utcai reklámmikulások az olcsó szaloncukrot. A világért nem akarom bagatellizálni a dolgot, egészen biztos segítségre szorul az, akit fejbe vágnak ezzel a diagnózissal.
Vágólapra másolva!

A pánikbetegség nevű egységcsomagban szokott lenni némi nyugtató vagy antidepresszáns, vagy netán mindkettő, és a csomag része az a csöppet sem vigasztaló üzenet, hogy krónikus betegségről van szó, ebből bizony ne tessék reménykedni felgyógyulni. A pánik maga a rejtély, a misztikum, ami csak úgy jön a ködös semmiből, derékba tör boldog életeket, fényes karriereket, mégis arctalan, nem tudni, hol tanyázik, s akkor csap le ránk, mikor nem is sejtjük. Hümmögő szakértők arcáról olvassuk le a tanácstalanságot, s döbbenünk rá, hogy a tudomány e súlyos korral szemben tehetetlen. Súlyos betegségnek kell lennie, ha már az ötödik gyógyszer sem segít rajta.

A pánik első leírása óta totális félreértés uralkodik a dolog lényegét illetően. Donald Klein, a pánik apukája az igazi pánikroham leírásában hangsúlyozta a "váratlanság" szót, s ezen azt értette, hogy az igazi pánikroham "derült égből villámcsapásként" érkezik, nincs neki előjele sem a körülményekben, sem a gondolatokban. Vagyis nem azonos ez a roham azzal, amikor valaki megijed, pl. heves szívdobogásától, megszédülésétől, hirtelen hőhullámától, és az e tünetekre adott szorongása nő meg hirtelen. Parányi különbségnek tűnik, de a "spontán" pánikrohamot általában légszomj, pillanatnyi légzésleállás, majd ezt követő gyors légzés jellemzi, míg a "szorongásos" pánikot inkább az ártatlan testi tünetek félreértelmezése és "katasztrofizálása" okozza. A spontán pánikot inkább biológiai védekező reakciónak, a szorongásos pánikot inkább pszichés megbetegedésnek tekinthetjük.

Szorongásos pánik jellemzi a közlekedési félelmektől szenvedőket (agorafóbia), a társas helyzetektől szorongókat (szociális fóbia), az egyéb fóbiákat (pl. állatfóbia). A szorongásos pánik legjobb modellje az ún. önrontó kör: vagyis a beteg észleli valamely, amúgy ártatlan testi tünetét, amely viszont tapasztalatai vagy képzelete szerint a pánikrohamokhoz társul, ezért megijed tőlük. Az ijedtség szorongást okoz, ami fokozza a testi tüneteket, ettől még jobban megijed, még tovább fokozódnak a tünetek, és ez így megy egészen addig, míg ki nem alakul egy intenzív szorongásos állapot, amit nevezhetünk szorongásos pánikrohamnak.
Persze mit lovagolok most itt parányi különbségeken? A "váratlanság" szócska azonban ma is szerepel a pánikroham definíciójában, de senki nem foglalkozik vele. Vagy ha mégis, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja.