Különleges ünnepi dísz a jéggyertya

Vágólapra másolva!
A jéggyertya dekoratív kiegészítője lehet a karácsonyi hangulatú lakásnak, kertnek. A teraszon, kint a kertben, de az ünnepi vacsora asztalon is el tudjuk helyezni. Hideg időben sokáig megtartja formáját, és szép látvány, amikor a termésekkel, virágokkal díszes jégen átvilágít a fény.
Vágólapra másolva!

Jéggyertyákat nem nehéz készíteni. Egy nagyobb méretű, üres konzerves doboz közepébe tegyünk egy vastagabb gyertyát, úgy, hogy a vége kilógjon. Köré különböző téli terméseket tehetünk, fenyőágakat, kertben található bogyókat, tobozokat, őszi leveleket, narancs és citrom szeleteket.



Öntsük tele az edényt hideg vízzel, majd tegyük be a fagyasztóba egy napra. Ha kőkeménnyé dermedt, csorgassunk forró vizet a doboz külső oldalára, és egy mozdulattal húzzuk ki belőle. Tegyük a jéggyertyát zacskóba és felhasználásig tartsuk a fagyasztó szekrényben.



A vendégek érkezése előtt vegyük ki a hűtőből a gyertyát, gyújtsuk meg, majd tegyük ki a bejárati lépcsőre.



Használhatjuk a megterített asztal díszeként is, de kalkuláljunk jó, mert csak két órát bír ki szobahőmérsékleten. Ha a szobában használjuk, tegyünk alá egy mély tányért, ami az olvadó vizet felfogja.



Ha véget ért a vacsora, tegyük vissza a gyertyát fagyasztóba, majd egy nap múlva a konzerves dobozába, és újra töltsük fel vízzel, majd fagyasszuk meg. Így nagyon sokszor fel tudjuk használni még.