Karácsonyi sült sonka mustáros-kapros kelbimbóval

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre különleges finomságokat ajánl oldalainkon. A következő napokban karácsonyi ételek receptjeit mutatja be.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 1,5 kg prágai bőrös sonka, 2 evőkanál szójaszósz, 3 evőkanál barnacukor, 3 evőkanál olvasztott vaj, őrölt bors, szegfűszeg, csillagánizs, 1,5 deciliter vérnarancslé

A sonkát tegyük fel annyi vízben, hogy ellepje, főzzük legalább 45 percen keresztül. Vegyük ki a főzővízből, és ha kihűlt, a bőrét késsel kockázzuk be. A kockák közepébe egy-egy szegfűszeget szúrjunk.
Egy kis tálba keverjük össze a szójaszószt, barnacukrot, pár szem csillagánizst, olvasztott vajat és a vérnarancslevet. Fűszerezzük kevéske őrölt borssal és sóval.
A sonkát tegyük egy tepsibe, alaposan kenjük be a mártással, majd tegyük előmelegített sütőbe (150-160 fokos). Süssük 45-50 percig. Sütés közben a saját páclevével locsolgassuk.
Ha elkészült, éles késsel szeleteljük fel, tegyük egy tálra, majd a tepsiben maradt mártással locsoljuk meg.
Fahéjas párolt káposztával, mustáros kelbimbóval és tejszínes burgonyával körítsük.

Mustáros-kapros kelbimbó

Hozzávalók: 1 kg kelbimbó, 50 ml olívaolaj, 2 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál dijoni mustár, 1 db édes hagyma (óriás fehér), só, őrölt bors, 1 csokor kapor

Forrás: Kaldeneker György receptjeiA megtisztított kelbimbót forrásban lévő sós vízben főzzük 4-5 percig. Az utolsó percben tegyük mellé a cikkekre vágott fehérhagymát. Ezután hideg vízzel telt edénybe szedjük át, és ha kihűlt, szűrőben csepegtessük le jól.
Egy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, adjuk hozzá a mustárt és a leforrázott kelbimbót. Sózzuk, őrölt borssal, balzsamecettel és összevágott kaporral ízesítsük. Pár percig, állandó kevergetés mellett forraljuk jó össze.