Torták csokiban és fehérben

Vágólapra másolva!
Minden háziasszonynak megvan a maga híres tortája, amit a családban, az ismeretségi körben ő tud legjobban csinálni. De nem ismerünk olyan háziasszonyt, aki időnként ne próbálna ki valamilyen ígéretes, különleges újdonságot. Nekik szeretnénk ötleteket adni a következőkben.
Vágólapra másolva!

Csokoládés máktornyok

Hozzávalók: 5 db tojás, 20 dkg porcukor, 1 evőkanál rum, 1 evőkanál citromlé, 3 evőkanál finomliszt, 1 teáskanál sütőpor, 20 dkg darált mák
A töltelékhez alulra: 4 evőkanál szilvalekvár, 4 evőkanál rum
A töltelékhez felülre: 2,5 dl tejszín, 3 evőkanál rum
A mázhoz: 1,3 dl tejszín, 13 dkg tejcsokoládé

A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tojásokat feltörjük, a sárgákból 10 dkg porcukorral, rummal, citromlével krémet keverünk. A fehérjéket felverjük, apránként hozzáadjuk a 10 dkg porcukrot, a kemény habot a sárgás krémhez keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a sütőport és a mákot is, és jól eldolgozzuk. Ezt a keveréket sütőpapírral bélelt sütőlemezre kenjük 1,5 cm vastagon, és mintegy 12 percig sütjük. A megsült tésztát egy cukorral megszórt sütőpapírra fordítjuk, az alját gyengén meghintjük hideg vízzel, és a sütőpapírt eltávolítjuk. 4-5 cm átmérőjű kerek lapokat szúrunk ki belőle. Az alsó töltéshez a szilvalekvárt rummal simára keverjük.
A lapok harmadát megkenjük a lekvárral, a másik lappal befedjük. A tejszínes töltelékhez a megmaradt tésztaszéleket összemorzsoljuk, rummal meglocsoljuk, és a felvert tejszínhabbal elkeverjük.
Magasabb kiszúróval rögzítjük a már megtöltött két lapot, majd a tetejére simítjuk a tejszínes tölteléket, és gyengén rászorítjuk a harmadik lapot. A megtöltött tésztákat legalább egy órára hidegre tesszük. A megdermedt tésztákat rácsra helyezzük. Bevonjuk a felolvasztott tejcsokoládéval, amihez tejszínt is adtunk. Dermedni hagyjuk, majd tálra rendezzük.
Édes fehérbor illik mellé

Téli álom - csokoládétorta talpig fehérben

Hozzávalók: 1 db sárga tortakarika (26 cm átmérőjű)
Az öntethez: 8 cl narancslikőr vagy Bacardi rum
a töltelékhez: 2 lap vagy 4-5 dkg fehér zselatin, 15 dkg fehér csokoládé, 1 egész tojás, 3 tojássárgája, 15 dkg tehéntúró, 0,5 citrom leve, 0,5 liter tejszín
A csokoládéforgácshoz: 7,5 dkg fehér csokoládé

Forrás: Magyar KonyhaA kicsomagolt tortakarikát vízszintesen kétszer elvágjuk, így három réteget kapunk. Az alsót tortás tálra helyezzük, és likőrrel vagy rummal meglocsoljuk.
A tejszínes túrótöltelékhez a zselatint beáztatjuk. A fehércsokoládét összetörjük, vízfürdő felett kiolvasztjuk. A tojást és a sárgákat szintén vízfürdő felett habosra keverjük, kivesszük. A felázott zselatint kinyomkodjuk, hozzáadjuk a tojásokhoz. A túrót egy konyharuhával kicsavarjuk. A felolvadt csokoládét, a túrót, a citromlevet összedolgozzuk a tojásmasszával.
A tejszínt kemény habbá verjük, a túrómasszához keverjük. 4 evőkanál masszát félreteszünk az oldalához.
A túrómassza harmadát a meglocsolt alsó karikára szétterítjük, ráhelyezzük a középső réteget, azt is meglocsoljuk egy kis likőrrel, rákenjük a túrómassza harmadát, végül a harmadik karikát is rátesszük, meglocsolgatjuk, és a tetejére kenjük a maradék túrómasszát. Legalább 5 órára hűtőbe tesszük.
Kivéve a megdermedt tortát az oldalakat megkenjük a félretett masszával. A maradék csokoládéból forgácsot gyalulunk és a kész torta tetejére szórjuk.
Édes vörösbor illik mellé.

Pillangó torta

Hozzávalók: 26 cm átmérőjű sárga tortakarika
A töltelékhez: 25 dkg eper, 0,5 citrom leve, 1 evőkanál eperlekvár, 6 lap fehér zselatin vagy 12 dkg zselatinpor, 1,5 dl tejszín, 0,5 kg tehéntúró, 3 evőkanál porcukor, 25 dkg krémsajt (Mascarpone), 5 dkg kókuszreszelék
a díszítéshez: 10 dkg nyers marcipán, 10 dkg porcukor, pár csepp sárga ételfesték, 3-4 szem eper, 0,5 liter tejszín, vékony fűszálak

Forrás: Magyar KonyhaA tortakarikát óvatosan kicsomagoljuk, szobahőmérsékleten tartjuk.
A töltelékhez az epret megmossuk, megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk. Meglocsoljuk citromlével, hozzáadjuk az eperlekvárt, majd pürésítjük.
A zselatint hideg vízbe áztatjuk, a tejszínt kemény habbá verjük. A túrót a krémsajttal és a porcukorral simára keverjük, pár csepp citromlével ízt adunk neki. Hozzákeverjük a tejszínhabot is. A zselatint fellangyosítva szintén elkeverjük. Elosztjuk a masszát kétfelé, egyik feléhez hozzáadjuk az eperkeveréket.
A tortát vízszintesen kétszer elvágjuk. Az alsó harmadot tortás tálra vagy tortaállványra tesszük, rákenjük az epres krémet. Ráhelyezzük a középső karikát, azt megkenjük a fehér krémmel. Erre tesszük a harmadik karikát, majd legalább három órára hűtőbe tesszük.
A tetejére a marcipánt porcukorral és pár csepp sárga ételfestékkel (vagy erős teaforrázattal) összedolgozzuk, és 1-2 mm vékonyra nyújtjuk. Fólián szíveket szúrunk ki belőle.
A tejszínt keményre felverve felhősen a torta tetejére felhordjuk. Az eperszeleteket, a félbevágott szíveket és a fűszálakat úgy helyezzük a torta tetejére, hogy pillangók szülessenek belőlük.
Tokaji aszú illik mellé.