Haute couture-bemutató Párizsban

Vágólapra másolva!
Soha ilyen kevesen nem szerepeltek még haute couture-kollekcióikkal a tervezők, mint az idei Haute couture divathéten Párizsban, de egyedi, rettentően drága kollekcióik éppen olyan érdeklődést váltanak ki, mint eddig.
Vágólapra másolva!

Giorgio Armani az idén mutatta be legelső couture-kollekcióját, amelyet Private-nak nevezett el. Armani nagy rajongója Penélope Cruz színésznő: "Csodálom Armani munkáit, így muszáj volt eljönnöm az első couture-bemutatójára" - nyilatkozta Cruz, aki hozzátette, hogy ebben az évben négy filmjét is bemutatják, amelyek díszbemutatóihoz és népszerűsítő körútjaihoz nagy szüksége lesz majd a tervező által alkotott ruhákra.

Forrás: MTIForrás: MTI

Christian Lacroix francia tervező 2005-ös tavaszi-nyári haute couture-kollekciójából

A kifutón megjelennek még Christian Dior, Valentino, Chanel, Christian Lacroix és Jean Paul Gaultier ruhái is, amelyek egyenként több ezer fontba kerülnek. Ezek a ruhák rengeteg látnivalót ígérnek, annak ellenére, hogy Versace, Ungaro, Balmain és a visszavonult japán tervező, Hanae Mori nem jelennek meg a kifutókon.

Didier Grumbach, a francia divat vezető testületének elnöke azt reméli, hogy a couture-alkotások jövő szezonra újra reflektorfénybe kerülnek. "Ez a szezon fordulópont. Júliusban azonban egy nappal tovább fog tartani, több bemutatót tervezünk, mert sokkal több divattervező lesz jelen. A haute couture nem csak a mesteri szaktudásról szól, hanem egy divatház imázsának megteremtője is."

Valentino divattervező Sanghaitól Sevilláig repítette gondolatban nézőközönségét, amikor bemutatta a 37 ruhából álló haute couture-kollekcióját. A darabokat a világ legszebb helyeiről nevezte el, és a világ legszebb modelljei viselték a kifutón: többek közt Erin O'Connor és Naomi Campbell.