Bizalmatlanságra kiképezve

Hogy a csudába van, hogy mindenki jót akar, a dolgok mégis rosszul sülnek el, hogy minden nappal egy új lehetőséget kapunk, hogy boldogok és elégedettek legyünk, és estére mégis keserűen kerülünk az ágyba? Félelemre és bizalmatlanságra vagyunk gyerekkorunktól kiképezve, és aki még nem ilyen, azt agyalágyultnak vagy csak egyszerűen tapasztalatlannak tekintjük.

Ezt ugye elég nehéz elhinni, amikor valaki éppen belénk rúg, becsmérli személyünket, vagy beleköt munkánkba. Ez a "mindenki jót akar" duma úgy hat, mint valami szent szöveg, aminek nevében orcánkat oda kell tartani a másik pofonért is. Ha valaki ezt így akarja érteni, nem beszélném le róla, mert bizonyára őt is pozitív célok mozgatják. De egy másik olvasatban a "pozitív cél" nem a pofon maga, hanem az, amiért elindították.

Bárki bármit tesz, az megítélés tárgya, reakciókat vált ki, értelmeződik. Mindannyiunk fejében működik egy szerkentyű, amit naiv tudat-elmélet modulnak nevezünk. Ez egy értelmező-magyarázó rendszer, amellyel jelentést adunk mások viselkedésének. Feltevéseket fogalmazunk meg a másik motivációiról, céljairól. Ha jól belegondolunk, egész életünk egy kísérlet. Kinézünk a fejünkből, regisztráljuk mások mozgását, szavait, érintését és szagát és állandóan következtetünk, hipotéziseket alkotunk arról, mi lehet a másik fejében. Neki meg mi vagyunk a kísérleti alany, ő azt próbálja kitalálni, mi van a mi fejünkben. A dolog persze bonyolódik, mert nemcsak azon spekulálunk, mit akar ő, hanem azt is tudjuk, hogy ő tudja, hogy mi tudjuk, hogy ő tudja, és ezért úgy véljük, nem azt teszi, amit tenne, hanem olyat tesz, amiről mi majd azt hisszük, amit ő szeretne. Még leírni is bonyolult, hogy mi van akkor, ha mi tudjuk, hogy csak azért tesz valamit, hogy mi "azt" higgyük, de mi ezt tudjuk, és elejét akarjuk ennek venni. Már meg sem merem pendíteni, hogy mindezt ő is tudhatja, és akkor...

A lényeg, hogy kombinálunk, és amit kigondolunk, azt tényként szoktuk kezelni, nem pedig hipotézisként. Ezek a hipotézisek rendszert alkotnak. Nem kezdjük el minden nap újra felfedezni és megismerni életünk párját, hanem a már sok éve építgetett hipotéziseinkhez keresünk újabb bizonyítékokat. Undok(nak látott) kollegánkról sem hisszük, hogy éjszaka átvarázsolták jóságos manóvá.

Na aztán meg mindenki fejében vannak alapaxiómák. "Az anyag nem vész, csak átalakul", "jóindulatot nem várjon az ember senkitől", és "én úgysem vagyok szerethető". A hipotézisek mindig az alapaxiómákat ismételgetik, illusztrálják. Ezek fényében az otthagyott mosatlan edény az ellenünk irányuló kifejezett rosszindulat és semmibevétel jele. Az elfelejtett házassági évforduló csak újabb bizonyítéka annak, hogy ő már nem szeret. A hetek óta be nem csavart villanykörte a teljes érdektelenséget tükrözi.