Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold nehéz fényszögben áll a Jupiter bolygóval. Ezért úgy érezhetjük, hogy nem respektálnak minket megfelelően, nem becsülnek meg, vagy pedig megélhetjük, hogy hiába teszünk meg mindent, nem szeretnek minket eléggé.
Vágólapra másolva!

A Hold reggel kvadrátban áll a Nappal, ami negatívan nyomja rá bélyegét párkapcsolatunkra. Este pedig quincunxban áll a Hold a Marssal, ami tovább fokozza veszekedős kedvünket.

A Hold még mindig a Bika csillagjegyben jár. A mai nap aktualitása a rossz, gondozatlan fogak problémája. A fogfájás, rosszindulatú gócok sok más problémának lehetnek előidézői a szervezetben. Gyulladásos folyamatok, hajhullás alakulhatnak ki a fogak problematikájának következményeképpen. Tehát mindenképpen látogassuk meg fogorvosunkat.

A másik gyakori panasz, ami ebben az időszakban előfordul, az a fülfájás, középfülgyulladás problémája. Ennek szellemi üzenete, hogy gondolkodj el azon, hogy vajon az utóbbi időben mit nem akartál meghallani. Kezelése rendkívül egyszerű: szerezzünk be orbáncfűolajat, és egy-egy cseppet cseppentsünk mindkét fülünkbe.

A mai napon sikerrel gondolkodhatunk el pénzügyeinket, s talán rájöhetünk arra, hogy hol takaríthatnánk meg pénzt magunknak, hosszabb távú terveink kivitelezésére. Jó ötlet, ha a mai napon ejtjük meg a nagybevásárlást, így jelentős összegeket takaríthatunk meg.