Bernadett, az amazon

Vágólapra másolva!
A Bernadett nevet viselő hölgyek személyében legtöbbször egy igen kezdeményező, lendületes, életigenlő, sokszor önmagukat mindenáron érvényesíteni akaró amazonokat ismerhetünk meg, akik mindennél jobban kedvelik a kihívásokat.
Vágólapra másolva!

A Bernadett a Bernát férfinév női párja. A germán Bernhard név magyar formájának női változata. Elemeinek jelentése: medve, és erős.

A Bernadett nevű hölgyek hajlamosak nagyon sok mindenbe gondolkodás nélkül belevágni, mert képtelenek kivárni a megfelelő alkalmat. A türelemmel, a várakozással legtöbbször gondjaik akadhatnak. Általában hirtelen természetűek, akiknek a legtöbb konfrontációjuk az elhamarkodott döntéseik miatt adódhat.

Alapvetően kalandnak tekintik az életet, vágynak arra, hogy minél több dolgot megtapasztaljanak, és hogy minél több minden férjen bele az életükbe. Hamar változik érdeklődésük, a kezdeti lendület alábbhagy, más területek felé fordul a figyelmük. Olyan témák érdeklik őket, amiben látnak fantáziát, mert felfedezetlen ismeretelen területnek tartják, ezért magukban hordozzák ezek a témák az ismeretlen izgalmát.

Talán éppen ezért sokszor a pillanatnak élő emberek , akiket inkább a jövő, sem mint a múlt foglalkoztat. Előfordul, hogy nem tanulnak az eseményekből, és többször is elkövetik életük folyamán ugyanazokat a hibákat.

A Bernadetteknek nemcsak olyan képviselői léteznek, akik a tüzes kezdeményező képességükről ismerszenek meg, hanem az ellenkező oldal is megjelenhet a Bernadett nevet viselő nők személyiségében.

Sokkal óvatosabb, mi több félénknek nevezhetjük a Bernadett név "finomabb" képviselőit. Nekik mindennél fontosabb, hogy diplomatikus, mindenki által kedvelt, megértő, harmóniát teremtő személyek legyenek, akik óvakodnak attól, hogy másokat megbántsanak, vagy összeütközésbe kerüljenek a világgal. Szeretnék érezni, hogy ugyanannyi szeretetet kapnak, mint amennyit kapnak, ezért nagyon gyakran megpróbálnak a társ (vélt) kívánságának, elképzeléseinek megfelelni, ami érzelmileg sokszor nehéz helyzetbe hozza ezt a nevet viselő hölgyeket. Nehezükre esik önmaguk, a gondolataik, véleményeik tetteik, érzéseik felvállalása, ezért mindig mások irányítására vágynak. Külvilág és párkapcsolat függővé vállhatnak, akiknek sokat számít az emberek reakciója, véleménye visszajelzése.

Életük történései, kardinális kérdései a párkapcsolat és a hivatásban való kiteljesedés összeegyeztethetőségei körül zajlanak. Nem könnyű számukra a megélés, hiszen a munka, a hivatás az anyagi elismerés iránti vágy ugyanolyan fontossággal bír életükben, mint a szerelem vagy a vágyaik, terveik megvalósítása.
Az elismerés a párjuk részéről igen fontos számukra. Szeretnek hódítani, tetszeni, szeretik, ha újból és újból hódíthatnak. Férfi ideáljuk a temperamentumos, bátor tettrekész férfi, akikkel az érzelmeket szenvedélyesen testi kapcsolatban tudják megélni.

Olyan életterületeken, hivatásokban, ahol fel tudják vállalni a kezdeményezést, ahol nap mint nap új kihívásokkal kell szembe nézni, ahol az elismerés is kézzel fogható, jól érezhetik magukat a Bernadett nevet viselő nők.