Elég a sikertelen kapcsolatokból!

Vágólapra másolva!
A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.
Vágólapra másolva!

Szióka Facér Csajszi!

Feri vagyok és szimpik a válaszok, amiket írtál. 29 éves, sportos, optimista, kedves, értelmes, bulizós, de komoly gondolkodású, és nem éppen csúnya srác vagyok. Igazából annyira nem lenne okom panaszkodni, mert eddig is volt, most is akad valamilyen kapcsolatom, és talán ezután sincs ennek akadálya. Voltak mennyasszonyos, harmónikus, laza, szex, egyéjszakás, hosszú és rövid kapcsolataim is. De azért van néhány dolog, amit nem értek teljesen. Örülnék, ha ezúton egy nőtől kaphatnék ezekre választ.

Sokan panaszkodnak, hogy nekik "normális" pasi kell, aki nem ver, hazudik, csal, megbízhatatlan. És mégsem veszik észre az értékeket, amikor ott van előttük. Szerintem nem túl nehéz találni valakit, de nem mindegy, hogy milyen és mikor, legalábbis amikor "társat" keresel. Azt is mondták már, hogy talán "túl jó" vagyok a nők szemében, legyek már egy kicsit "bunkó", mert megijednek a csajok attól, hogy ilyen normális vagyok. Elég fura, nem? Félnek a boldogságtól, harmóniától? Vagy azt hinnék, nem tudnak megfelelni? (Én is emberből vagyok és nem tökéletes!).

Vajon miért van az, hogy vannak időszakok, amikor szinte minden összejön, és van olyan, amikor pár hónapig semmi, holott nem változol meg, a hangulatod, hozzáállásod, kisugárzásod is ugyanolyan, mint korábban? Ha valami gond van a kapcsolatban, a nők miért mondják ki olyan nehezen, ha valami nem tetszik nekik? Vagy éppen azt, hogy mi jó nekik? Egyébként meg úgy tűnik, a 20-30 közötti csinos, értelmes, facér nők köre kissé leszűkült.

Az ország nyugati részén alapban anyagiasság uralkodik, aki csinos és bulizós, az élvezi, hogy bárkit megkaphat, és gyakran nem igazán lehet komolyan venni. Aki értelmes és mutatós, az többnyire kapcsolatban él, persze, hiszen értelmes és mutatós. Aztán vannak azok, akikkel nincs lehetőséged megismerkedni, mert nem járnak sehova. És akkor még azok is vannak, akikkel semmi baj nincsen, csak valahogy megismerkedtél velük, de messze laknak, és az viszont legtöbbször nem hosszantartó. Ja, meg azok, akik nem mutatják ki, és nem tudsz róla, hogy tetszel nekik. Meg hát van, amikor egyszerűen a körülmények nem kedveznek.

Szóval nem is az ismerkedéssel van gond, hanem annak lehetőségével, minőségével, "normálisat", és hozzáillő partnert találni nem könnyű, és talán az ember kicsit igényesebb is a párválasztásnál, amikor komolyan gondolja.

Kicsit többet írtam, mint gondoltam, de remélem, sikerült mindenki számára
érdekeseket írni, és kíváncsian várom az észrevételeket, válaszokat, kedves Facér Csajszi!

Előre is köszönöm, csók!

Kedves,

nagyon sok nő megijed attól, ha egy általa tökéletesnek elképzelt - ami persze nem jelent teljes hibátlanságot - személy egyszer csak testet ölt, és megjelenik mellettük.

Ilyenkor sokszor - lányos zavarunkban - megpróbálunk mi is tökéletesnek látszani, és valljuk be, néha nem tudjuk, hogy mennyi elég. Éppen ezért, gyakran előfordul az, hogy eközben - a szerintem teljesen felesleges játék közben -, megijedünk
attól, hogy míg a másikból fakadó kiválóság - hangsúlyozom: amire vágytunk -
természetesnek tűnik, addig nekünk rá kell erre játszani. Ez egy nagyon női és nagyon hibás magatartás, és talán a korábban begyűjtött csalódásokra, negatív érzésekre vezethető vissza.

A lányok nem a boldogságtól félnek, hanem az újabb és újabb csalódásoktól.
Szerencsére vannak olyan lányok, akik bátran felmerik vállalni saját attitűdjüket, és egyéniségüket. Ez vagy velünk született adottság, vagy pedig sok tapasztalás útján elérhető tudatállapot.

A problémák kommunikálása is a lány habitusától, illetve attól függ, hogy családjában, illetve korábbi kapcsolataiban, milyen problémamegoldást alkalmaztak és hogyan. Nem csak a lányokra jellemző az, hogy egy vitás kérdésen, problémán napokig rágódnak. Ahogy fent említettem, az személyiségtől függ, tényleg.

Hiszem azt, hogy ha te magad fontosnak tartod a párkapcsolatban a vitás kérdések megbeszélését, olyan lányt fogsz találni, aki hasonlóképpen gondolkodik. Lehet, hogy nem rögtön az első pár hónapban derül ez majd ki, és egy kis munka is lesz vele, de úgy vélem, ha te ismered saját magadat, bevonzod azt a lányt, akit keresel.

Minden ember életében vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzi, egyáltalán nem veszik őt észre. Ez lehet attól, hogy akkor pont nem vagy jóban magaddal és ez persze megmutatkozik a kisugárzásodon is, de számtalan más, mentális okai is lehetnek. Vagy egészen egyszerűen csak fáradt vagy arra - s ez tudatalatt működik, nem direktben -, vagy ahhoz, hogy mások felé nyiss.

Örülj neki, hogy néha megpihenhetsz. Ebben a korban tényleg nehéz partnert találni, hiszen a szerencsésebb - vagy nem, ez is attól függ, honnan nézzük - már megtalálta párját, aki pedig nem, nyilván 29-30 év alatt begyűjtött néhány csalódást. Aki tartós kapcsolatban él, nem azért él így, mert értelmes és mutatós, hanem azért, mert megtalálta a másik felét. Nem minden ember rendelkezik átlagon felül intelligenciával és tökéletes testtel a hosszútávú kapcsolatokban.

Szerencsésnek mondhatod magadat, hiszen - leveled alapján kiderült - jó pár kapcsolatban volt már részed, s hidd el nekem, minél több lányt ismersz meg, minél többször érzed úgy, hogy nem ő az igazi és lépsz tovább, annál közelebb vagy ahhoz, hogy tudd, ki is kell neked.

Egyébként pedig a legváratlanabb szituációkban bukkanhat fel az, aki nem biztos, hogy mutatós és hiper okos lesz, hanem csak szerelmes. Beléd. Te pedig belé.

Sok sikert kívánok neked és csókollak:
a Facér Csajszi