Heti horoszkóp 2005. február 28-tól március 6-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Kos (március 21. - április 20.)
Terveidet szinte minden áron meg akarod valósítani. Főleg munkahelyeden jelentkezik személyiségedben ez az óriási energia. Ez azt jelenti, hogy képes vagy emberfeletti módon küzdeni, és szó, ami szó, megvan az eredménye is ennek az erőfeszítésnek. Egy dologra kell jobban odafigyelned: mégpedig arra, hogy viselkedésed ne tűnjön túlontúl erőszakosnak, vagy makacsnak. A rugalmasság most elsőrendű szempont lehet, amelyet tudatosan is szem előtt kellene tartanod. Hiszen olyan erős vagy, mint a vas, de éppen olyan rugalmatlan is néha.

Forrás: [origo]Bika (április 21. - május 20.)
A következő napok most kedveznek annak, hogy egyedül, nyugodt körülmények között elmerülj a munkádban, és valami igazán jó és értékes dolgot hozz létre. Munkádban olyan információk is felszínre kerülhetnek, amelyek azt támogatják, hogy rendszerezd gondolataidat, és ezekből a kis információkból valami újat, és lényegeset hozz össze. Fontos elem, hogy ne zavarjanak, és ténylegesen annak a munkának tudd szentelni idődet, és gondolataidat, amivel éppen foglalkozol. Ebben az esetben a siker biztos lesz, és hosszabb távon is garantálni fogja boldogulásodat, előrelépésedet.

Forrás: [origo]Ikrek (május 21. - június 21.)
Olyan szerelem érintheti meg a lelkedet, amelynek oltárán szívesen feláldoznád hosszabb távú terveidet, egzisztenciádat, vagy bármi mást, hogy ha ezt kívánja a kapcsolat. Annyira háttérbe szoríthatod önmagadat, hogy a végén már az is kérdéses lehet számodra, hogy ki vagy valójában. Jó lenne, ha önmagadat ebben az édes bódulatban mégis meg tudnád őrizni, hiszen kedvesed éppen azért szeret, mert olyan vagy, amilyen. Nem kell a végletekig alkalmazkodnod hozzá, a kapcsolatotok enélkül is működőképes. Hiszen az ilyen kapcsolat végül unalmassá és élettelenné válhat.

Forrás: [origo]Rák (június 22. - július 22.)
Gondolkodásod - meglepő módon - nagyon rendszerezetté és logikussá válik az elkövetkező napokban. Nagyon is a realitás talaján mozogsz, és pontosan tudod azt, hogy miként oldj meg egy-egy felmerülő problémát. Máskor inkább az fantáziálás, az intuíciók, és a ráérzések jellemeznek, és döntéseidet is inkább ennek fényében hozod meg. Most azonban tudod azt, hogy egy-egy lépésed milyen várható következményekkel jár majd, és mit eredményez. Alkalmas az időszak minden olyan tevékenységre, amely logikus gondolkodást, realitásérzéket igényel. Tehát tárgyalásaidat, vagy esetleges szerződéskötéseket jó, ha ezekre a napokra időzítesz.

Forrás: [origo]Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Ezen a héten nagyon felkavaró élményben lehet részed, jöhet valaki, aki egyetlen rezdülésével, pillantásávan rabul ejt. Olyan módon köt magához, amitől nagyon nehezen tudsz majd szabadulni, már, ha egyáltalán tudsz idővel. Belenézhet valaki a szemedbe, és már meg is történt, amiben soha nem hittél igazán: első pillantásra olyan szerelembe estél, ami minden tekintetben felkavar. Érzelmileg, lelkileg is, valamint érzékeidet is olyan módon piszkálja fel, amire nem is gondoltál előzőleg. Nem nagyon tudod, hogy mit is kezdj ezzel az érzelemmel, és nagyon kuszának, bonyolultnak élheted meg ezt a kapcsolatot.

Forrás: [origo]

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Pénzügyileg egészen jó lehetőségeket hozhatnak neked az előtted álló napok. Még az sem túlzás, hogy kis ügyességgel valóságos kis vagyont szerezhetsz, amely majd a szűkösebb napokban rendelkezésedre áll. Jó erők munkálkodnak azon, hogy ragyogó befektetéseid legyenek, és üzleti ügyeid is szépen virágozzanak. Azonban negatívumok is járnak a pénzzel: most majd mindenki megtalál, akinek szüksége lenne a segítségedre. Hirtelen mindenki a barátoddá válik, és persze meg is kér arra, hogy segítsd ki valamennyi pénzzel. Érthető is, hogy gyanakvóvá válsz egy kicsit, s lelkileg is nehezen érint ez a periódus.

Forrás: [origo]Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Nagylelkűséged határtalan ezekben a napokban, és ezzel a tulajdonságoddal leginkább családod tagjait szeretnéd elkápráztatni. Úgy gondolod, hogy házastársadnak, gyermekeidnek még a legjobb sem elég jó, és rászánod az időt és a fáradtságot arra, hogy valami igazán drága és jó minőségű ajándékkal lepd meg őket. Ezzel nincs is baj, de azért jó, ha tudod, hogy hol van a határ. Néha még egy kicsi apróság is többet ér, mint egy nagyon drága ajándék. Hiszen jó esetben nem is az érték számít, hanem a szándék, és a figyelmesség.

Forrás: [origo]Skorpió (október 23. - november 21.)
Kedves hangulatban vagy, és ezt a kellemes tulajdonságodat elsősorban családodnak mutatod meg. Hihetetlenül segítőkésszé és megértővé válhatsz, ami nem kis meglepetést okoz azoknak, akik nap mint nap veled együtt élnek. Nem mintha egy kellemetlen ember lennél, ám személyiséged fontos vonása, hogy gyakran piszkálódsz, és szurkálódsz. Kevesen tudják, hogy miért viselkedsz így. Pontosan azért, hogy másoknak segíts, és egyfajta tükörként mutatod meg az embereknek, hogy milyen kellemetlen tulajdonságaik vannak. Most azonban fegyverszünet van, ami mindenkinek nagyon jót tehet.

Forrás: [origo]Nyilas (november 22. - december 21.)
Az elkövetkezendő napokban fennáll annak a veszélye, hogy erőszakosan akarod ráerőltetni gondolataidat, elképzeléseidet másokra. Ez az erő főleg munkahelyeden nyilvánul meg, szinte semmi teret nem adsz mások elképzeléseinek. Magatartásodra jellemző lehet egyfajta rugalmatlanság, ami annak köszönhető, hogy a külső benyomásokat nem nagyon engeded be lelkedbe, és gondolataid közé. Pedig itt lenne az ideje annak, hogy másokkal együtt alkoss valamit, és az eredményhez mindenki hozzátegye, amit képvisel. Tudatosan sokkal könnyebben fog menni a másokkal való együttműködés számodra.

Forrás: [origo]Bak (december 22. - január 20.)
Olyan makacs leszel a következő napokban, hogy az már-már felülmúlhatatlan. Elképzeléseidből, terveidből szinte egy hajszálnyit sem engedsz, érjen bármilyen külső benyomás. Pedig furcsa módon mintha arra akarna most nevelni az élet, hogy hogyan lehet terveink részévé tenni mások gondolatait, elképzeléseit. Végül is te veszítesz azzal, ha ezeket a szempontokat figyelembe sem veszed. Hiszen így csak egy szemszögből látod a világot, és megfosztod saját magadat attól, hogy másoktól nagyon is értékes tanácsokat fogadhass el.

Forrás: [origo]Vízöntő (január 21. - február 19.)
Személyiséged szinte tündököl a következő napokban. Nem vagy híján annak a képességednek sem, hogy rendkívüli intellektusoddal villámgyorsan fogd fel, ami körülötted történik. Ezért érdemes a mostani időszakra időzítened fontos üzleti tárgyalásaidat, hiszen pillanatok alatt átlátsz minden helyzetet. Emellett rendkívüli módon vonzó vagy, amit többen is megjegyeznek körülötted. Ez a kisugárzás belülről fakad, ezt szokás "belső szépségnek" nevezni, ami persze jó külsőddel párosul. Összegezve, ha éppen szerelmet keresel, akkor most több jó alkalom is kínálkozhat.

Forrás: [origo]Halak (Február 20. - Március 20.)
A következő napokban eljuthasz olyan tájakra, amelyek nem ebben a földi világban léteznek. Vagyis olyan spirituális élményekkel gazdagodhatsz, amelyek boldoggá tesznek, és megerősítenek abban, hogy minden úgy történik az életben, ahogyan az a legelőnyösebb számunkra. Feladatod is van ezzel kapcsolatban: élményeidet valamilyen módon közvetítened kell mások felé, és megosztanod olyan emberekkel, akik már megértek erre. Ha írnál egy cikket, vagy könyvet ezekről a tapasztalatokról, akkor minden bizonnyal érdemes lenne azt publikálnod.