Üzenet a túlvilágról

Vágólapra másolva!
Álomfejtőnk több mint tíz éve foglalkozik az álmokban megjelenő szimbólumok megfejtésével. Tar Ildikó nemcsak ír az álmokról oldalainkon, de konkrét álomelemzéseket is bemutat.
Vágólapra másolva!

Az álmodó

Harminckilenc éves nő, aki nagymamája halála után hiába várta két-három hétig, hogy álmodjon vele. Pedig kíváncsi volt arra, hogy van-e, és ha van, akkor mi van "odaát". A nagymama hithű katolikus asszony volt világ életében, aki a pokol, tisztítótűz, mennyország, Jézus és a szentek világában hitt.

Az álomgazda egy este végül a következőket mondta: "Mama, az már épp elég baj, hogy meghaltál, és itt hagytál magamra. De azt igazán nem vártam volna, hogy még csak az álmaimban sem jelensz meg. Pedig szeretném tudni, hogy van-e túlvilág, és ha van, milyen. Te már ott vagy, tehát igazán üzenhetnél."
Aznap éjjel látta az alábbi álmot.

Az álom

A nagymamámmal álmodtam. Nem láttam, nem is hallottam, a szó hagyományos értelmében, hanem mintegy a tudatomban szólalt meg.
A következőket "mondta": Van túlvilág, de nem olyan, mint amilyennek a papok tanítják. Nincs jó és rossz, de nem tudok róla többet mondani, mert nincs rá szó, nem tudok róla beszélni.

Gondolatok az álomról

Ez és az ehhez hasonló álmok igen elgondolkodtatóak. Valóban egy e világtól független másvilágból jön át az üzenet, vagy az álmodó kapcsolatba lép a kollektív - a hétköznapi tudat alatti - mély őstudásokkal, amelyek addig élnek őbenne másvilágként, amíg él a teste? Vagy a két külön elképzelés valójában egy és ugyanazon szférát takar?

Az álomgazda nagyon pontosan tudta az álmában, hogy a nagymamája szellemlényével lépett kapcsolatba, amely valamiféle "másvilágról" szólt hozzá.
Az álma elmesélésekor megemlítette, hogy úgy érezte, iszonyú távol van a nagyanyja, és valahogy mégis képes volt a tudatában megszólalni. Úgy vélte, hogyha ő nem kéri, a nagyanyja nem "fordul vissza" az emberi világ felé, hanem örökre elhagyta volna ezt a szférát. Csak a hívásra tért vissza. De semmi meleg, emberi érzés nem volt érzékelhető benne, semmi ilyesmi nem áradt belőle, csak a hideg tényközlés. A nagymamája volt, ehhez kétség sem férhet, hisz azonnal felismerte őt az álmodó, de mégsem volt az a valaki pontosan, akit ő unokaként kedvelt, szeretett. Csak lénye egy - szellemi - része volt.

A még élő hozzátartozó ilyen álmok megálmodása után tud megnyugodni, hiszen a meghalt szeretett személy szelleme biztosítja arról, hogy jó helyre került, tehát ne aggódjon érte, ne sirassa őt az álmodó.

Az álmodó

Érett középkorú művész férfi. Kreativitása elapadt, az álmaihoz fordult segítségül.

Az álom

Fent vagyok egy bérház legfelső emeletén, a korláton egyensúlyozok. Odalent anyám két földdel színültig teli vödröt cipel. Azon gondolkodom, hogyan maradhatnék úgy idefent, hogy közben rajta is segítsek.

Gondolatok az álomról

Kisgyermek - serdülő- és fiatalkora az édesanyjával való vívódással, küzdéssel telt. Az anyja nagyon erős akaratú, mintegy férfias asszony volt, aki nagyon nehéz körülmények között igazgatta a család sorsát. Nem értette meg az érzékeny, fellegekben járó, művészlelkű fiát. Nem sok valódi kapcsolat volt közöttük. Első rápillantásra ezt tudatosítja az álom.

Csakhogy a kinti problematika idővel belsővé vált. A "minden álomalak maga az álmodó" - gondolat fényében látható, hogy az ideák világának és a realitásnak, a gyakorlatiasságnak a harmonizálására szólította fel az álom az álmodót, egyben jelezte azt is, hogy mindez miért nem megy könnyedén.

Tar Ildikó