Grillezett Szent Jakab-kagyló citrussalátával

Vágólapra másolva!
Ezen a héten grapefruittal készült ételek elkészítését mutatja be szakácsunk, Kaldeneker György. A grapefruit vagy ahogyan régebben nevezték, citrancs, a szőlők családjába tartozó citrusféle. Óriási fákon terem, fürtökben, mint a szőlő. Gyógyító hatását már ötszáz évvel ezelőtt is ismerték. Vértisztító, zsírégető, vérnyomáscsökkentő és nyugtató hatású. Pár szem grapefruitmag rendszeres elrágásával csökkenthetjük a szívinfarktus kialakulásának kockázatát.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: fejenként 3 Szent Jakab-kagyló hús, rózsabors, szárított kapor, fél citrom, só, olívaolaj, salátafélék vegyesen (lollo rosso, galambbegy, ruccola, tépősaláta), 1-1 grapefruit, narancs és mandarin
A salátaöntethez: fél citrom leve és lereszelt héja, 2 teáskanál mustár, só, őrölt bors, 3-4 evőkanál olívaolaj

A kagylóhúst mossuk meg hideg vízben, csepegtessük le, majd papírtörlővel töröljük szárazra. Fűszerezzük összetört rózsaborssal, szárított kaporral, pár csepp citromlével és sóval. Csorgassuk meg pár csepp olívaolajjal, hogy a fűszerek íze még jobban ki tudjon oldódni és jól átjárja a kagylót.

Készítsük el a salátát. Én mindig többféle színes salátát szoktam használni. Hideg vízben mossuk meg jól a leveleket, tegyük egy szűrőedénybe és csepegtessük le. Érdemes már előző nap megmosni és letakarva, szűrőedénnyel együtt betenni a hűtőbe.
A salátaleveleket tegyük nagy tányérra, rendezzük el ízlésesen, tetejére meghámozott és cikkekre vágott grapefruitot, narancsot, mandarint tegyünk.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy kis befőttes üvegbe csavarjuk ki a fél citrom levét, adjuk hozzá a mustárt, a citrom lereszelt héját, egy csipetnyi sót és őrölt borsot. Öntsük rá az olívaolajat, zárjuk le az üveget és jól rázzuk össze. Ezzel az öntettel csorgassuk meg a salátát.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel olívaolajat, tegyük bele a fűszerezett kagylót, és erős lángon mindkét oldalát süssük pirosra. A kagylót nem szokták teljesen átsütni, mert akkor kemény lesz, úgy a legfinomabb, ha közepe egy picit nyers marad.

A szépen elrendezett saláta tetejére tálaljuk.