Lea, a nőstényoroszlán

Vágólapra másolva!
A Lea nevet viselő hölgyek elsősorban érzelmi beállítottságú, érzékeny, empatikus, ösztönei által vezérelt, befolyásolható, fantáziadús, gondoskodni vágyó, érzelmi mélységek és magasságok megélésére képes személyek, akiknek elsődleges fontosságú, hogy azt érezzék: nélkülözhetetlenek.
Vágólapra másolva!

A Lea női név héber eredetű bibliai név. A jelentése: vadtehén, antilop. Latinban a név jelentése: nőstényoroszlán.

A Lea nevű hölgyek kommunikációjukat és az emberekhez való közeledési módjukat elsősorban az érzelmeik határozzák meg. Érzelmi alapon kötik a kapcsolataikat, ami miatt azonban igen kiszolgáltatottá és sebezhetővé válnak.

Azokhoz az embertársaikhoz és barátaikhoz, akikhez erős érzelmi szálakkal kötőnek, a végsőkig ragaszkodnak, és bármilyen helyzetben kiállnak mellettük. Nagyon fontos, hogy megtalálják az érzelmi biztonságot minden kapcsolatukban, ellenkező esetben féltékennyé és aggodalmassá válhatnak. Szeretetük görcsös és állandó ragaszkodássá alakulhat, birtoklóvá válhatnak.

Rendkívüli érzelmi intenzitás jellemzi a Lea nevet viselő hölgyeket, amiben a nyíltság és az elfojtás egyaránt jellemzően megjelenhet. Viharos szenvedélyes kedélyviláguk van, amelynek köszönhetően pillanatok alatt képesek a sírásból a nevetésbe váltani. Az érzelmi elfojtás azonban problémához vezet, ami a kitörés veszélyével fenyeget. A titkokat megérzik, ezért a nagyon hamar ráéreznek arra, ha nem mondanak nekik igazat.

Rendkívül vágy- és akarat vezérelt emberek, akiknek mindennél fontosabb, hogy elismerést kapjanak a külvilág részéről. Ez történhet olyan formában is, hogy valamilyen tettük elismerést nyer, de az is motiválhatja őket (talán ez a legjobban) ha érzik, hogy nagyon szeretik és elfogadják személyüket. Szükségük van az elismerésre, szükségük van a dicséretre, leginkább azt akarják érezni: vagyok valaki. Elvárják, hogy tetteikre felnézzenek az emberek, a szerelemben írányítani, a kapcsolatot uralni szeretnék.

Nagyvonalú, büszke, bár olykor kissé hiú magatartás is megfigyelhető az ilyen nevet viselő hölgyeknél. Nagyon fontos az életükben az alkotás, a kreativitás, olykor a művészi hajalmaik is alkalmassá teszik ezen irányultságuk megvalósítására a Leákat.

Nem tudnak veszíteni, a versengés azonban mindig magában hordozza a lehetőséget a veszteségre. Ezért csak olyan szituációba tudnak a versengésben részt venni, ahol tudják, hogy képességeik magasan másoké fölött van, azaz esély sincs a kudarcra. Minden "második hely" az önértékelésük és önbizalmukat gyengíti, amelyek csorbulása egy visszahúzódó, önmagában kételkedő emberré teheti a Lea nevet viselő hölgyeket.

Finom érzékük van a pedagógiához, a gyermekek nevelésében is igen tehetségesek. A művészetek bármely ága kiteljesedést hozhat számukra. Lojalitásuk és emocionális érzékenységüknek köszönhetően az elesett emberek segítése nagyon fontos számukra. Nem tudnak úgy elmenni egy rászoruló ember mellett, hogy részvétet ne éreznének iránta, vagy ne próbálnának meg segíteni valamilyen módon rajta. Szociális érzékenységüknek köszönhetően igazi segítővé válhatnak.