Pénteken a Baltazár Színházról beszélgethetsz

Vágólapra másolva!
A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely sérült színészekből áll. A társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik.
Vágólapra másolva!

A Baltazár Színház Alapítvány 1998 óta biztosítja középsúlyosan fogyatékos fiataloknak, hogy a tehetségükhöz mérten bontakozzanak ki és mutassák meg magukat - valódi természetükben - a társadalomnak. Ennek érdekében az Alapítvány a sérült színészek számára magas fokú színészképzést biztosít, színházi előadásokat hoz.

Megalakulása óta a társulat hat előadást hozott létre: Ébredések (1998), Tollasbál (2000), Gondolj rám szívesen (2001), Beckett szimfónia (2002), Repülési engedély - angyaloknak (2003), Múló Rúzs (2004).

A színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok "másságának" elfogadtatásában, út az értelmi sérült emberek számára a társadalomba való integrálódáshoz. Fontos feladatának érzi, hogy a sérült társadalomról az előítéletektől eltérő képet adjon. Az emberekre az érzelmeken - a művészeten - keresztül lehet leginkább hatni. A hatás eléréséhez az előadásaik magas színvonala a biztosíték.

Egy ország társadalmi megítélésében a fogyatékossággal kapcsolatos szemlélet irányadó. A fejlettebb európai országokban már sok-sok éve kialakult a "sérült-színjátszás" kultusza. A Baltazár Színház megalakulása óta kiemelt feladatának tartja, hogy minél több hasonló színházzal kerüljön szakmai kapcsolatba Európában. 2003-2004 között a Kultúra 2000 program keretében egy angol, egy belga és egy francia társulattal közös terven dolgoztak.
A 2003-as év Civil Szervezete a Baltazár Színház Alapítvány lett.

A képek a III. Pécsi Országos Színházi Találkozón készültek 2003-ban, amikor a Baltazár Színház társulata Vörös István: Repülési engedély - angyaloknak című utcaszínházi darabját mutatta be. Az előadást Elek Dóra rendezte.


Játék az egész és Színész legyek címmel a Magyar Televízió forgatott - Zelki János rendezésében - filmet a Baltazár Színház működéséről: A Játék az egész című film 1999-ben a budapesti filmfesztiválon a dokumentum kategóriában a rendezői díjat nyerte el.