Zelleres articsókasaláta

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre finomságokat ajánl oldalainkon. Ma egy pikáns saláta elkészítésének módját mutatja be.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 2 zellergumó, 1 doboz articsókakonzerv, 6-7 szem szegfűbors, 2 evőkanál olívaolaj, 1 dl almaecet, 2 evőkanál parmezánsajt, só, őrölt bors

Tisztítsuk meg a zellergumót, vágjuk négyfelé, majd szeleteljük fel vékonyra. Tegyük lábasba, öntsünk annyi vizet rá, hogy ellepje. Adjuk hozzá a szegfűborsot, és ízesítsük sóval. Főzzük 10-12 percig. Ha elkezdett forrni, pár csepp ecetet adjunk hozzá, hogy ne főjön szét.
Hagyjuk a saját levében kihűlni, majd a főzőlevét öntsük le.

A konzerv-articsókafejeket vágjuk négyfelé, tegyük a megfőtt zellerhez. Csorgassuk rá az olívaolajat és az ecetet, kevéske borssal fűszerezzük, majd óvatosan keverjük össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Tálaljuk üvegtálkákba, tetejét bőven szórjuk meg parmezán sajttal.