Vágólapra másolva!
Kutatók határozták meg Nagy-Britanniában azt az időtartamot, amelyen túlhaladva már letagadhatatlan késésről beszélhetünk: ez pedig egészen pontosan 10 perc, 17 másodperc. Ennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az emberek lelkiismerete megszólaljon, és úgy érezzék, telefonálniuk kell, és bocsánatot kérni a késésért.
Vágólapra másolva!

10 perc, 17 másodperc alatt 12 kisbaba születik meg szerte Angliában és Wales-ben, átlag nyolc közlekedési baleset történik meg, 3804 ember száll repülőgépre és 590 millió e-mailt küldenek szét világszerte.

A GetMeThere.co.uk honlap által készített felmérésben résztvevők 10 százaléka érzi úgy, hogy legalább 30 percnek kell eltelnie a megbeszélt időpont után ahhoz, hogy telefonhoz nyúljanak elnézést kérni.

A válaszolók 80 százaléka - többnyire az ötvenes éveikben járók - vallották azt, hogy soha nem késnek el sehonnan a "késési stressz" elkerülése érdekében. A késési stressz alatt a kapkodó pánikhangulatot és a késve rohanást értették.

A fiatal nők 70%-a mondta azt, hogy szerintük "elfogadható, ha nem is éppen divatos" elkésni az első randiról, mert ezáltal kevésbé látszanak görcsösnek, és "elkeseredetten kapaszkodónak".