Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold a Rák csillagjegyben halad, ezért könnyen lehet egy kis gyomorégésünk. A Hold quincunxban áll a Neptunusz bolygóval, ennek köszönhetően összezavarodhatunk egy kissé, s bizonytalanabbnak érezhetjük magunkat.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold együtt áll a Vénusszal, ám támadottan a Jupiter által. Ennek hatására könnyen elcsábíthat minket egy erotikus kaland. Ugyanakkor állandó párkapcsolatunk is fontos számunkra, s ez komoly dilemmát jelenthet. Vágyunk arra, hogy kalandba bocsátkozzunk egy igazán vonzó emberrel, s még azt sem mondhatjuk el, hogy különösebb bűntudatunk lenne ezért. Hiszen a Jupiter támadásának köszönhetően igazságérzetünk is csorbul, szinte hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az egész világ miattunk létezik. Aki nem vállalja fel, hogy szexuálisan könnyebben csábítható, az most mértéktelen édességnassolásba, evés-ivásba menekülhet a probléma elől.

A Hold belép a Rák csillagjegybe. A Rák-napok alatt nyugtalanabbak lehetünk a szokásnál. Ilyenkor erőteljesebb túlsúlyban van a mellkasra ható befolyás, mint a többi állatövi jegyben. A Rák jegye ugyanígy uralja a májat, tehát minél több bio-élelmiszert fogyasszunk. Tüdőnket, májunkat, gyomrunkat, epénket mindenképpen kíméljük.