Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold kvadrátban áll a Szaturnusz bolygóval, és ennek köszönhetően kissé nehézkesebbek lehetünk, mint máskor, akár testi, akár pedig szellemi értelemben.
Vágólapra másolva!

A Hold ma együtt áll a Jupiter bolygóval, ám támadottan a Merkúr bolygó által. Akadályoztatva érezhetjük magunkat a kommunikáció terén. Nehezen fogalmazzuk meg gondolatainkat, éppen ilyen nehezen értjük meg a környezetünkben élő embereket. Főleg érzelmeink terén sikertelen a kommunikáció. Tehát a mai napon ne valljunk senkinek szerelmet, mert lehet, hogy azt sem fogja érteni, hogy miről is beszélünk. Vagy ami még rosszabb, mögöttes okokat kutat vallomásunk mögött. Hagyatkozzunk ma a racionális információk megvitatására. Talán így nem keveredünk nagyobb bonyodalomba.

Emellett úgy érezhetjük, hogy jóindulatúak vagyunk másokkal, szeretetet adunk, de ezt mások nem értékelik, nem fogadják el tőlünk. Ennek az ellenkezője is igaz: mások érezhetik úgy, hogy nem viszonozzuk kedvességüket. Ebben a helyzetben nagyon könnyű félreérteni a másikat, nagy lehet a különbség igényeink és a másoktól kapott megnyilvánulások között.

A probléma másik oldala testi szinten jelentkezik: vizesedést tapasztalhatunk lábunkban, végtagjainkban. Szerencsére hamar elmúlik ez a tünet, de azért ihatunk egy kis csalánteát a baj orvoslására. Előtérbe kerülhetnek a hólyagproblémák, a krónikus felfázások átmenetileg súlyosbodhatnak. Mielőtt komolyabb antibiotikumos kezelésben fognánk, próbáljunk meg egy aránylag egyszerű módszert a baj orvoslására. Igyunk meg napi 3-3,5 liter vizet. Így természetes úton mossuk át szervezetünket. Remek antibiotikus hatása van kakukkfűnek is. Érdemes egy teakúrát tartani e gyógynövény segítségével.

A Hold még a Mérleg csillagjegyben halad. Néhány szabály, amivel veseproblémáinkat könnyebbé tehetjük saját magunk számára. Étkezéseink alkalmával vegyük figyelembe, hogy néhány zöldség, közöttük például a paradicsom kőképző hatású lehet. Tejet inni este, lefekvés előtt nem tanácsos, miután erősen megterheli a veséket. Hólyaggyulladás esetén rengeteg folyadék fogyasztása ajánlott, a legjobb a gyógytea, vagy az ásványvíz. Ezzel "átmossuk" szervezetünket, így talán el tudjuk kerülni az antibiotikumos kezelést. Fogyasszunk csalánteát, kúraszerűen.