Jessica Alba újra szerelmes

Vágólapra másolva!
Jessica új barátját, Cash Warrent a Sin City forgatásán ismerte meg az elmúlt év folyamán, ahol a férfi rendezőasszisztensként dolgozott. A férfi a híresztelésekkel ellentétben nem kérte meg Jessica kezét, de a gyönyörű filmcsillag szerint ez nem is fontos.
Vágólapra másolva!

A huszonnégy éves színésznő fiatal kora ellenére már túl van egy eljegyzésen. Előző pasija, Michael Weatherly - akivel annakidején a Sötét Angyal (Dark Angel) című népszerű sci-fi sorozatban játszottak együtt - megkérte szépséges kolléganőjének kezét. Kapcsolatuk azonban 2003-ban véget ért, s nem sokkal később Jessica már Warrennel randizgatott.

"Még nem vásároltunk gyűrűt egymásnak, de ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy Cash nagyon szeret engem, és én is imádom őt. Ő az én igazi lelki társam, akivel minden gondolatomat, minden érzésemet megoszthatom. Szerintem a gyűrű nem olyan fontos, soha nem az mutatja meg, hogy milyen a kapcsolat két ember között. Végre szerelmes vagyok, és ez mindennél fontosabb" - nyilatkozta Jessica a New York Daily News című lapnak.