Boszorkánykonyha az Alpokban

Vágólapra másolva!
Valóban léteznek boszorkányok? Bár igazival nem sikerült találkoznom, felfedeztem egy boszorkányos konyhát az Alpok lábánál. Kémcsövekbe, óriás üvegballonokba, üvegcsékbe zárt ízeket sikerült felfedezni, aromákkal teli kamrába, sublótba sikerült bekukkantani. Ebben a különleges étteremben igazi természetes ételeket ehetünk.
Vágólapra másolva!
Forrás: Kaldeneker György receptjei

A fogadós és a fogadósné

A rétesudvar lépcsőjén


Hajt a kíváncsiság, hogy megismerjem a Rattner-Eggl házaspár, a gyógynövény-fogadó, azaz a Kräuterwirt tulajdonosát.
- Magam sem tudom, hányfajta gyógy- és fűszernövény zöldellik a kertemben - mondja Johanna, a háziasszony. - El akartunk térni a megszokott falusi vendéglők kínálatától, kicsit mások szerettünk volna lenni, olyanok, akik miatt akár az ország másik feléből is idelátogatnak a vendégek. Azon gondolkodtunk, mink is van. Mit is akarunk? Kik a vendégeink? Ötvözni a munkát a hobbival, az egészséges élettel és étkekkel. Építettünk egy natúrkertet a preini fákból és a Rax-hegység köveiből. Itt mindaz nő, ami nőni akar, ami megnő, mi azt használjuk.

Forrás: Kaldeneker György receptjei
A szakács maga szedi le a kertben az ételhez szükséges fűszereket. A kép nagyobban.


- A fogadó minden ablakában illatos muskátli, cserepenként változik az illata és íze. Van köztük mentás, citromos, fenyő- és rózsaillatú is. Levelét és virágait cukorszirupba áztatva készíthetünk belőle szörpöt, de süteménybe sütve is fogyasztják, szárított levele a hegyi tea egyik alapanyaga. Érdekesség, hogy a császári időkben a muskátli a lépcsőlejárókat díszítette, hogy a rakott bő szoknyával lefelé jövő úrihölgyek, nem túl kellemes szagú szoknyájukat odadörzsölve illatosítsák vele magukat - meséli a háziasszony. - Van egy ágyásunk, ami az időjárást jósolja, többféle növénnyel van teleültetve, mindegyik másként jelzi a változást, például a körömvirág becsukja a szirmait, ha eső közeleg.