Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma sikeresek lehetünk saját, mély belső világunk felfedezésében, hiszen a Skorpió csillagjegy erről is szólhat számunkra. Elgondolkodhatunk saját, mély belső motivációinkon, sőt rájöhetünk arra, hogy minként működnek lelki folyamataink.
Vágólapra másolva!

A Hold még a Skorpióban tartózkodik. Ma szellemileg és érzelmileg a dolgok mélyére tudunk hatolni, sejtelmeink lehetnek, különös hangulatok ragadhatnak magukkal. Vannak közöttünk olyanok, akikben félelmeket kelt e nap hangulata, amely összefügg a határtalansággal, a mágiával, az archaikus erőkkel. Felhasználhatjuk ezt a napot arra is, hogy szembenézzünk félelmeinkkel, elfojtott indulatainkkal. Persze ezt csak addig tegyük, amíg használunk saját magunknak, és nem ártunk.

Ma a Hold kvadrátban áll a Neptunusszal, s a Vénusz - Merkúr együttállással is. Akadályoztatva érezhetjük magunkat a kommunikáció terén. Nehezen fogalmazzuk meg gondolatainkat, éppen ilyen nehezen értjük meg a környezetünkben élő embereket. Főleg érzelmeink terén sikertelen a kommunikáció. Tehát a mai napon ne valljunk senkinek szerelmet, mert lehet, hogy azt sem fogja érteni, hogy miről is beszélünk. Vagy ami még rosszabb mögöttes okokat kutat vallomásunk mögött. Hagyatkozzunk ma a racionális információk megvitatására. Talán így nem keveredünk nagyobb bonyodalomba. Emellett a Neptunusznak köszönhetően mi magunk sem tudjuk, hogy mit szeretnénk közvetíteni a külvilágnak, s bizony így még jobban megerősödhet a hatás, amely szerint nem értenek meg minket. A Vénusz támadottsága azt mondhatja nekünk, hogy nem vagyunk szerethetőek, s talán nem is igazán kíváncsiak ránk.

Ma a Hold trigonban áll a Nappal és a Szaturnusszal is. Érdemes közös programot szerveznünk kedvesünkkel, szerelmünkkel.