Grillezett csirkemell sült retekkel

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre különleges finomságokat ajánl oldalainkon. Ma egy csirkés fogást mutat be, melyben a hónapos retket ismerhetjük meg új szerebpen.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 1 nagy csomag hónapos retek, 4 db csirkemellfilé, 1 csokor újhagyma, 3 evőkanál vaj, 2 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, 1 evőkanál balzsamecet, só, őrölt bors, kakukkfű

A csirkemelleket sóval, őrölt borssal és kakukkfűvel fűszerezzük be, csorgassunk rá egy-két evőkanál hidegen sajtolt olívaolajat, és tegyük a hűtőbe pár órára.

A megmosott retkek leveleit szedjük le, ha fiatalnak és zsengének találjuk, akkor csak a nagyobb leveleit szedjük le. Vágjuk a retkeket négyfelé. Serpenyőben forrósítsunk fel egy evőkanálnyi vajat, tegyük bele a negyedelt retkeket, az ujjnyi darabokra vágott újhagymát, és erős lángon forrósítsuk össze. Darált borssal fűszerezzük és csorgassuk rá a balzsamecetet. Jól keverjük össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy másik serpenyőben felhevített vajon süssük pirosra a befűszerezett csirkemelleket. Sütéskor érdemes egy nagyobb lábassal "levasalni", ilyenkor sokkal könnyebben átsül a hús.

Egy nagy tányér közepére tálaljunk burgonyapürét, tetejére a felszeletelt csirkemellet tegyük, majd rá a megsütött retkeket.