A Szűz szerelmi élete

Vágólapra másolva!
Ha kedvesünkre erőteljesen jellemzőek a Szűz csillagjeggyel összefüggő személyiségjegyek, akkor tudnunk kell, hogy karakterére jellemző a racionalitás, elemző hajlam. Ezért ne várjuk tőle, hogy eljátssza nekünk a szenvedélyes szeretőt, sokkal inkább biztonságot nyújtó kapcsolatot adhat nekünk.
Vágólapra másolva!

Ha nagyon szenvedélyes alkatúak vagyunk, vagy éppen a feszültség hat ránk erotikusan, akkor Szűz kedvesünk értetlenül fog állni igényeink előtt. Hiszen ő mindent végiggondol, elemez, s végül döntését az határozza meg, hogy mi a legcélszerűbb. Mindezek eredményeképpen leginkább a semleges érzelmek jellemzőek rá, a tűz és az igény, hogy a végletekig kötődjön valakihez, nem az ő világa.

Néha azt hihetjük Szűz kedvesünkről, hogy képtelen arra a misztikus érzésre, amelyre szinte mindenki vágyik, vagyis a szerelem érzésére. Ez a lelkiállapot azzal jár, hogy elveszítjük önmagunkat, egy kicsit őrültek és kiszámíthatatlanok leszünk, s persze olyan dolgokat is megteszünk, amelyek máskor eszünkbe sem jutnának. Nem is beszélve arról, hogy kivetkőzünk önmagunkból, esetleg megalázkodunk a másik előtt, kiszolgáltatottá tesszük saját magunkat. A fenti érzelmektől és cselekedetektől a Szűz típusú ember pontosan azért fél nagyon, mert a végeredmény kiszámíthatatlanok, nem lehet tudni előre, hogy megéri-e beleölni a kapcsolatba azt a sok kockázatos érzelmet.

Forrás: Red DotForrás: Red Dot

Gloria Estefan énekesnő 1957. szeptember 1-jén született Havannában

Keanu Reeves színész 1964. szeptember 2-án született Bejrutban



Mivel Szűz kedvesünk nem szereti a feszültséget, szexualitása is túl kiszámítottnak tűnhet számunkra. Nem ő az, akit megérint a romantika vagy a szenvedély. Ha azt várjuk tőle, hogy annyira megfeledkezzen saját magáról, hogy letépje a ruhánkat, akkor bizony csalódni fogunk. Ilyen "szerelmi tébolyt" ő nem engedélyez magának, ennél sokkal óvatosabb. Szexualitására jellemző lehet, hogy orvosi precízséggel "végzi el a feladatát" az ágyban, s utána azonnal feltör belőle a vágy, hogy egy jó kiadós zuhanyt vegyen, hiszen tisztaságmániája már-már idegesítő is lehet. Előfordulhat, hogy megfigyel minket, vagyis érdekli, hogy miként működünk szexuális értelemben, testünk melyik ponton a legérzékenyebb. Tudományos érdeklődéssel kikísérletezi, hogy hol vannak azok a pontjaink, amelyek a legintenzívebb reakciókat váltják ki belőlünk. Ha ezeket megtalálta, akkor megpróbálja "működtetni" őket, minél nagyobb hatásfokkal. S persze továbbra is teszteli "munkája eredményességét".

www.szinhaz.huFotó: Fábián Évi

Huszárik Kata színésznő 1971. szeptember 10-én született Budapesten

Lékó Péter sakkozó 1979. szeptember 8-án született Szabadkán



Ha Szűz kedvesünk úgy dönt, hogy életét összeköti velünk, akkor ennek a megfontolásnak a hátterében nem csak a vonzalom fog állni. Eszébe fog jutni, hogy együtt könnyebb lesz fizetni a számlákat, s persze közösen könnyebb elérni a céljainkat. Mindezek mellett azonban átélhetjük Szűz szerelmünk mellett, hogy biztonságot kínál nekünk, és szinte száz százalék, hogy nem csap be minket. Még abban az esetben is végtelenül korrektül igyekszik viselkedni, ha félrelép, ami persze elég valószínűtlen. Minden körülmények között tudja a kötelességét, s azt is, hogy kinek tartozik a felelősség felvállalásával. Emellett hihetetlenül szorgalmas ember, akivel - közösen - nagyobb célokat is megvalósíthatunk.

Összegezve: ha felelősségteljes, szorgalmas emberre vágyunk, aki biztonságot kínál, akkor egy Szűz emberrel kötött szövetség nagyon fontos helyet foglalhat el az életünkben.