Sarah Jessica Parker illata

Vágólapra másolva!
Sarah Jessica Parker saját illatszert dobott piacra, amellyel az a célja, hogy bebizonyítsa, egy nő akkor is lehet friss és kellemes, ha nem áraszt már hétméteres körzetben pacsuliillatot magából.
Vágólapra másolva!

A Szex és New York című amerikai sorozat hősnője igyekszik bebizonyítani, hogy a nagy sikerű műsor végével sem tűnik el, igaz, most egészen más oldalát szeretné kipróbálni, egy saját parfümöt dobott piacra, amely stílusosan a Lovely nevet kapta. Az új illatot Londonban mutatta be Sarah Jessica Parker, aki éppen új filmje, a Failure To Launch forgatására utazott a brit fővárosba. A parfümöt a Harvey Nichols nevet viselő elegáns belvárosi boltban lehet majd kapni először, és máris nagy érdeklődés övezi a színésznő termékét.

Sarah Jessica Parker a bemutató során elmondta: a Lovely egy elegáns, visszafogott illat, amely leginkább a 40 évesek körében arathat nagy sikert. Mivel a színésznő is negyvenegyedik évében jár, úgy gondolta, korosztályának megfelelő parfümmel tud csak hitelesen rajtolni a piacon.

"Ez egy tipikusan nekem való illat, és remélem, hogy mások is hamar megkedvelik" - mondta Parker. "Elegáns és visszafogott, édes, virágillat, amely nem agresszív, és a legkevésbé sem pacsuli. Én magam nem kedvelem, amikor már akkor érezni lehet valakinek az illatát, amikor még be sem lépett a szobába, ahol vagyok."