Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold quincunxban áll a Nap - Merkúr együttállással. Igazán érdemes most elgondolkodnunk azon, hogy a hétköznapokban, kapcsolatainkban hol, és mely ponton követünk el sorozatos hibákat. Miből erednek félreértéseink? Hol gyökereznek konfliktusaink? Elég jól kommunikálunk, amikor másokkal kapcsolatot teremtünk? A megélt feszültségek elsősorban párkapcsolatunkban jelentkezhetnek, s arra valóak, hogy átértékeljük a kommunikációnkat.
Vágólapra másolva!

A délelőtti órákban a Hold még mindig a Kos csillagjegyben tartózkodik. Itt hívnánk fel a figyelmet egy kellemetlen és nagyon gyakori tünetre, ami előfordulhat a Kos napokon, az orrvérzés problémájára. Ezt is az idegrendszer túlterheltsége, túlpörgetettsége okozza a leggyakrabban. A pásztortáska teájából készült borogatás általában nagyon jó ellenszere ennek a bajnak. Ha nagyon gyakran fordul elő velünk, hogy vérzik az orrunk, akkor jó, ha kivizsgáltatjuk vérképünket, megméretjük vérnyomásunkat.

Érzelmeinket tekintve a mai napon mindig azt szeretnénk, ha ránk figyelnének. Miután elég valószínűtlen, hogy ezt el is érjük, egy kis sértődöttség is van bennünk. Úgy érezhetjük, hogy háttérbe szorítanak, mellőznek minket. Mi viszont nagyon nehezen tudunk meghallgatni másokat, nem tudunk odafigyelni kellőképpen embertársainkra. Nagyon türelmetlenek lehetünk a mai napon. Ezt vegyük figyelembe, amikor autót vezetünk, közlekedünk.

Kora délután a Hold belép a Bika csillagjegybe. Felhívnánk a figyelmet a rossz, gondozatlan fogak problémájára. Ugyanis ennek a napnak ez is az aktualitása. A fogfájás, rosszindulatú gócok sok más problémának lehetnek előidézői a szervezetben. Gyulladásos folyamatok, hajhullás alakulhatnak ki a fogak problematikájának következményeképpen. Tehát mindenképpen látogassuk meg fogorvosunkat. A komolyabb, drasztikusabb beavatkozásokat azonban ne ezen a napon végeztessük el!

Emlékeztetnék, hogy a fogyó Hold időszakát éljük, így érdemes odafigyelnünk néhány dologra. A fogyó holdnál végzett méregtelenítés a következő időszakban hat a leginkább. Szervezetünk méregtelenítésére nagyon jó módszer, ha csalánteát iszunk. A másik nagyon jó módszer, hogy megszabaduljunk a szervezetünknek fölösleges, káros anyagoktól: a talpmasszázs. Mindenféle operációra is sokkal alkalmasabb az időszak, mint máskor, hiszen fogyó holdnál gyengébb a vérzés, sikeresebb a beavatkozás, a gyógyulás időtartama is lerövidül. A mai napon kezdett fogyókúrát talán sikeresebbek, mint máskor, csak vigyázzunk arra, hogy kitartásunk is megmaradjon a kúra során.