Heti horoszkóp 2005. szeptember 26-tól október 2-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
A héten úgy tapasztalhatod, hogy a külső hatások nem kedveznek pénzügyi helyzetednek. Mindezt apró bosszúságokon keresztül élheted meg: Előfordulhat, hogy egy-egy üzleten nemhogy nyernél, hanem veszítesz. Valószínű, ez az időszak tanít téged - felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon tervszerűen dolgozol boldogulásod érdekében, vagy inkább ötletszerűen. Lehet, hogy életednek ebben a szakaszában a tervszerűség kifizetődőbb lenne.

Bika (április 21. - május 20.)
Munkád területén nagyon maximalista vagy, még a lehetetlent is megvalósítani. Kitartóan és hihetetlen szívóssággal dolgozol, és minden munkatársadtól ugyanezt várod el. A konfliktusok is ebből adódhatnak munkád során, hiszen nem helyezed előtérbe empatikus, kompromisszumképes oldaladat. Jó ötlet lehet, ha elgondolkodsz a csapatmunka előnyeiről, és szem előtt tartod, hogy egy közösségben általában különböző, és eltérő munkabírású emberek dolgoznak együtt.

Ikrek (május 21. - június 21.)
A héten előtérbe kerülnek szenvedélyes és tüzes személyiségvonásaid, ezért könnyen lehet, hogy házon kívül, titokban keresed a boldogságot. Olyan régen engedtél teret szenvedélyednek, tüzes vágyaidnak, hogy talán már arra sem emlékszel, hogy milyen az: igazán átérezni a szerelem és vágy érzését. Mindezt talán állandó kapcsolatodban nem mered megmutatni, s így - ha egy kicsit rossz szájízzel is - de mégis belevágsz egy külső kapcsolatba.

Rák (június 22. - július 22.)
Erőteljesen foglalkoztat az anyagi világ. Elsősorban azzal kapcsolatban támadhatnak kételyeid, hogy vajon tényleg annyit keresel, mint amennyit megérdemelsz. Talán úgy érzed, hogy igazságtalanok veled, és nem fizetik meg eléggé az erőfeszítéseidet. Mindamellett ragaszkodsz a munkádhoz, és bonyolultnak is tűnik számodra a váltás. Ahhoz pedig, hogy nyíltan kifejezd, hogy elégedetlen vagy, nincs mindig elegendő bátorságod.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Érzelmeidet nagyon háttérbe szorítod a következő napokban. Ez azt is jelenti, hogy mindenféle emberi kapcsolat púp lehet a hátadon, és bizony a legszívesebben elbujdosnál egy ember nem lakta vidékre. Semmi kedved sincsen ahhoz, hogy másokkal kommunikálj, ahhoz pedig még kevésbé, hogy részt vegyél a napi ügyes-bajos elintéznivalók elboronálásában. Lehet, hogy ezt a témát - úgy, ahogyan van - kedvesedre hárítod.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
A héten kibújik belőled a játékos éned, a gyermeki, vidám önfeledtség. Rájöhetsz arra, hogy vannak olyan kérdések az életedben, amelyeket túlontúl is görcsösen kezeltél, és nagyon szigorú voltál önmagadhoz is. Gyermeki éned most azt mondja neked, hogy lazíts egy kicsit, merj boldog lenni. Talán még híres szégyenlősséged, visszahúzódó hajlamod is csökken most egy kicsit, tehát alkalmad nyílik arra, hogy ismerkedj, társaságba járj, akár még egy új szerelem is megérintheti a lelkedet.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Szinte minden változik körülötted, és ez egy kicsit megijeszthet téged, bizonytalansággal tölthet el életednek ez az időszaka. A változások azt is magukban hordozzák, hogy kapcsolataid átalakulnak, vagyis "elmennek" emberek az életedből, és persze "jönnek" a helyükbe mások, akik nagyon fontosak lesznek majd neked. Az ilyen folyamat néha fájdalmas, hiszen elengedni mindig nagyon nehezen tudunk. Ha viszont valakinek lejárt a szerepe, akkor mennie kell.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Rendkívüli vonzerő birtokában vagy a héten, és semmi erőfeszítésedbe nem kerül, hogy másokat elbűvölj. Különösen a legszorosabb, legintimebb kapcsolataidban használhatod ki ezt az energiát, ami azt is jelenti, hogy bizony jelentős hódításokkal büszkélkedhetnél, ha megengednéd önmagadnak ezt az élvezetet. Most azonban úgy gondolod, hogy jobb neked, ha nem ugrasz bele egy új kapcsolatba, így nem is sérülhetsz meg, és sikeresen kikerülöd majd a veszélyes érzelmi helyzeteket.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Rengeteg szenvedély él benned, olyan vagy, akár egy lángoló tűzvihar. Elég lesz egyetlen szikra is, és már pusztítanak a lángok. Ez az erő zabolátlan, vad és nehezen kordában tartható. Azonban ezt - ha tudatosan is így szeretnéd - megélheted állandó párkapcsolatodban is, s még csak nem is kell külső kapcsolatba bonyolódnod ahhoz, hogy kifejezd a benned lobogó tüzet. Arra azonban figyelj, hogy ha nem adsz teret neki, akkor konfliktusok formájában is megjelenhet.

Bak (december 22. - január 20.)
A következő napokban nagyon könnyen belebonyolódhatsz egy munkahelyi szerelembe. Ez persze azt is jelenti, hogy lesz is miatta bűntudatod bőven, és magad is úgy gondolod, hogy nem jó lépés, hogy belekeveredtél. Hiszen bonyolítja az életedet, és a dolog etikai oldala sem elhanyagolható a számodra. Most érzékiséged harcol a józan eszeddel, és kötelességtudatoddal, és félő, hogy ebben az esetben nem tudsz mindkét vágyadnak eleget tenni.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Teremtő erőd virágzik és életre kel, talán olyan mederbe is terelhetnéd, amely tudatos, és valóban használható. Olyan erő birtokában vagy, amely olyan, mint egy "atomerőmű", és valóban látványos eredményeket érhetsz el vele. Mindemellett, ha elhanyagolod, és nem foglalkozol vele, nem tökéletesíted, akkor önálló életre kel, és önmagától működik, nem hagyva meg neked a választási lehetőségeket. Jó lenne ebben az időszakban, ha minél több kreatív szabadidős tevékenységgel foglalkoznál.

Halak (február 20. - március 20.)
Nem vagy tisztában saját érzelmeiddel, talán ez az oka annak, hogy a kommunikációd is hiányosan működhet a körülötted élő emberekkel, különös tekintettel a munkatársaiddal folytatott eszmecseréidre. Szeretnéd minden érzelmedet beletenni a kapcsolataidba, és megmutatni igazán rokonszenves és jóságos énedet. Azonban a háttérben mindig ott munkál a gondolat, hogy mi lesz, ha mindezt kihasználják. Ez a félelem beárnyékolhatja legspontánabb, legvidámabb pillanataidat is.