Az önbizalomhiány hasznos is lehet

Vágólapra másolva!
Bár manapság folyamatosan csak azt hallani, hogy az ember nem engedheti meg magának a gyengeséget, a Wake Forest University kutatói szerint az önbizalom hiánya néha igenis sokkal hasznosabb lehet, mint ragaszkodni vélt hatalmunkhoz.
Vágólapra másolva!

Ahhoz, hogy az ember meg tudja tartani állását vagy vezető pozicióját, folyamatosan erősnek kell mutatkoznia - ezt a frázist milliószor hallottuk már, de a Wake Forest University pszichológiaprofesszora, Mark Leary szerint ez az állítás sokkal károsabb, mint hinnénk. Ugyanis azok az emberek - állítja dr. Leary -, akik folyamatosan erősnek mutatják magukat, és magas önértékeléssel lépnek fel minden szituációban, valójában sokkal sebezhetőbbek, és egyre nehezebben tartják fenn a magukról kialakított hamis képet.

Mark Leary szerint mindenki sebezhető, és vágyik az elismerésre. Kutatásai során előzetes tesztet végzett hallgatóin, hogy kiszűrje, milyen önbizalommal állnak egy feladat elé. A több tucat főből álló kísérleti csapat nagyjából két félre oszlott, a domináns személyek bátran és önbizalommal telve vágtak neki a feladatnak, a többiek elismerték, hogy elbukhatnak a teszt során. Ezek után jött egy feladatsor, amelyet időre kellett megoldaniuk. A professzor mindenkit megbuktatott, majd az értékeléskor megalázó, kellemetlen helyzetbe hozta a kísérlet alanyait. Érdekes módon azok, akik önbizalomhiánnyal küszködtek, megőrizték nyugalmukat, láthatóan könnyen túlléptek a problémán. Azok viszont, akik eddig erősnek mutatkoztak, teljesen összeroppantak, vagy agresszívvá váltak, nem bírták elviselni azt a tényt, hogy vereséget szenvedtek.

Mark Leary szerint a kísérlet azt bizonyítja, hogy egy egészséges mértékű önbizalomhiány sokkal könnyebbé teszi a minket ért kudarcok feldolgozását, és nem szabad - még vezető pozícióban sem - azt mutatnunk, hogy mindenre fel vagyunk készülve, mert egy esetleges bukás után sokkal jobban összeroppanhatunk. Dr. Leary szerint az "önbizalomhiány olyan, mint egy megértő, jó barát a kritikus helyzetekben", amit meg kell élnünk ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni.