Heti horoszkóp 2005. október 3-9.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
A héten erőteljesen munkál benned az a vágy, hogy anyagi természetű céljaidat gyorsan és hatékonyan megvalósítsd. Sok olyan terved is lehet, amelyeknek, a finanszírozásához egyelőre még nem látod a járható utat. Mégis rengeteg ötleted van arra vonatkozóan, hogy miként szerezhetnél több pénzt. Ha önállóan dolgozol, akkor itt van az ideje annak, hogy néhány ötletedet útjára indítsd, s tárgyalásokat kezdeményezz a megvalósításra. Emellett amire nagyon vágysz, arra megszerzed a szükséges pénzt.

Bika (április 21. - május 20.)
A feszültségek továbbra is jellemzőek lehetnek a hétköznapjaidra, hiszen az elmúlt időszakban is tapasztalhattad, hogy munkahelyeden meggyűlt a bajod egyik-másik munkatársaddal. Most a feszültségek otthon is megjelenhetnek, s bizony kedveseddel, házastársaddal is lehet egy-két vitás helyzeted, ami veszekedésbe torkollhat. A konfliktusos helyzetek mögött az a magatartás húzódik meg, ami belőled ered: vagyis nem nagyon hajlasz a kompromisszumokra.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Hétköznapjaidat nagymértékben meghatározhatja álmodozó hajlamod, és persze az a vágyad, hogy életedben minden gördülékenyen menjen. Ez azt is jelenti, hogy szinte irtózol a konfliktushelyzetektől, és ha csak teheted, ki is kerülöd a vitákat. Mégis jobb néha beszélni arról, hogy mi az, ami fáj neked, és megadni másoknak is a lehetőséget ugyanerre. Ha ennyire elfojtod az agresszivitásodat, akkor annak könnyen lehet gyulladásos folyamat lehet a vége.

Rák (június 22. - július 22.)
Érzékenységed most abban nyilvánul meg leginkább, hogy túlontúl is ijesztőnek találod a világot, és sok olyan dolog történhet veled, amelytől megijedsz. Ezek a félelmek nagyon mélyről táplálkoznak, talán tudattalan, mély lelki folyamataid állnak mögöttük. Jó ötlet lenne, ha célirányosan foglalkoznál velük, hiszen így sokkal inkább arra szolgálnak majd, hogy fejlődj, és épülj általuk. A legrosszabb megoldás ilyenkor az, ha strucc módjára szépen a homokba dugod a fejedet.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Bölcs időszakodat éled, amikor már nincs annyira ínyedre a nyüzsgés és a társasági élet, mint régen. Inkább szeretnél elvonulni, és csendben gondolkodni egy kicsit azon, hogy vajon jó irányba viszed-e az életedet. Mindenesetre sugárzik belőled a nyugodt derű, és erre másoknak is nagy szüksége van, hiszen a közeledben magukra találhatnak egy kicsit. Éppen ezért kapcsolataid virágoznak: egyre több barátra teszel majd szert, megtartva magadnak is azt az időt és teret, amit igényelsz.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Bizonytalan vagy a saját értékeidben egy kicsit, pedig van belőlük éppen elég. Telis-tele vagy ötletekkel, szinte bármilyen területen alkothatnál valami egészen elképesztően jót és értékeset. Mégis munkál benned az a hajlam, hogy önmagadat leértékeled, s szinte már-már "szürke egérnek" tartod magad. Válassz valamilyen önismereti technikát, és kerülj közelebb általa saját rejtegetett kincseidhez, amelyeket önmagad elől is dugdosol!

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Hajlamos vagy önmagadat kínozni a következő napokban, és ez nem építi, hanem inkább rombolja személyiségedet. Nagyon sok bűntudat lehet benned olyan dolgokkal kapcsolatban, amelyre semmi okod sincsen, mégis erőteljesen nyomaszt az önvád. Valójában saját indulataidtól is nagyon félsz, ezért nem is nagyon engeded a szabadjára a dühödet. Lehet, hogy attól félsz, hogy ha egyszer a szabadjára engeded ezeket az energiákat, akkor bizony "repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg".

Skorpió (október 23. - november 21.)
Nagyon élők és intenzívek kapcsolataid, különösen azok, amelyek arról szólnak, hogy miként is éled meg a szexualitást az életedben. Nem kis feszültség uralkodik benned ezen a területen, ami bizony rávilágít arra is, hogy nem látod egészen jól a saját szerepedet legintimebb kapcsolataidban. Kedvesed vagy házastársad egészen meglepő közlendővel vagy döntéssel áll eléd, amelyre nem számítasz, s nagyon elképedsz rajta. Mindenesetre rádöbbensz, hogy nem egészen úgy alakul a kapcsolatotok, mint ahogyan hitted.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Egzisztenciád, ha lassan is, de biztosan emelkedik, bár lehet, hogy azt érzed, sokkal látványosabb eredményeket produkálsz majd. A lehetőségeid jók, de folyton azt érzed, hogy semmi sem alakul ki határozottan, minden csak "nyúlik, mint a rétes". Hatékonyabban szeretnél haladni, s neked talán túlontúl is bizonytalanok a mostani kilátások. Egyet tehetsz: belesimulsz az áramlatba, s úszol, mint egy vérbeli kis halacska. Ezzel a magatartással ténylegesen sikereket érhetsz el.

Bak (december 22. - január 20.)
Baráti kapcsolataid nagyon fontosak számodra, de ezen a területen jelentős átalakulás várható életedben még egy jó ideig. Sajnos megélheted azt, hogy választanod kell barátaid és családod között, mert a kettő között óriási disszonancia van. Lehet, hogy otthon mondják neked azt, hogy nem kellene "felesleges" kapcsolatokat fenntartanod, hiszen amúgy sem sokat tartózkodsz otthon. Ettől viszont olyan érzésed van, mintha szabályozni szeretnék, hogy miként is töltöd el a szabadidődet.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Sok érdekes elfoglaltságra lesz jó neked ez az időszak. Rengeteg olyan gondolatod van, amely nagyon különös. Végre megcsillogtathatod azt a tehetségedet, amellyel remekül érzel rá a mélyben húzódó, rejtőzködő lehetőségekre, szinte látnoki képességgel érzel rá arra, hogy mit hoz a holnap. Lehet, hogy furcsa és különös gondolataidat elhessegeted, pedig jobban tennéd, ha hallgatnál rájuk, hiszen segítségképpen jelennek meg az életedben.

Halak (február 20. - március 20.)
A héten figyelj arra, hogy életedet ne uralja el a görcsösség, és az "akarom" érzése. Most sok olyan gondolatod van, amely arról szól, hogy valamit akartál, de nem sikerült, s ezért csalódott vagy. Különösen igaz ez az anyagi világban tett erőfeszítéseidre, vagyis nagyon szeretnél egzisztenciálisan előbbre jutni. Azonban mindezt görcsösen teszed, s nem mindig van a tetteidben spontaneitás, inspiráltság. Valamit teremteni csakis örömből érdemes és lehet.