Mégsem megy férjhez Paris Hilton

Vágólapra másolva!
Már egy hónapja sejteni lehetett, hogy Paris Hilton és vőlegénye között nincs minden rendben, de a hír mindenkit meglepett, ugyanis a botrányairól elhíresült szőke szépség bejelentette, hogy felbontotta eljegyzését.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy nyár elején még az év esküvőjét tervezte Paris Hilton, a hétvégén bejelentette, hogy a nagy szerelem véget ért. Már akkor lehetett sejteni, hogy valami nincs rendben, amikor a szülők első nagy találkozására kinevezett vacsorán kínos körülmények között kiderült, hogy Paris Latsis szülei nem is tudnak arról, hogy a gyerekek eljegyezték egymást. A botrány persze igen hangos volt, hiszen Paris anyja, Kathy Hilton már a két gazdag család vagyonának egyesítéséről álmodozott, míg a görög Latsis családfője szerint nem helyes döntés, hogy fia egy olyan lányt választott, aki nem fogadta el a neki szánt jegygyűrűt, és egy sokkal drágábbat választott kétmillió dollár értékben.

Talán a családi ellentétek, talán a szerelem múlása, talán a sok munka miatt, de Paris Hilton felbontotta az eljegyzést a hétvégén. Állítása szerint a karriere miatt döntött így, és bár nagyon kedveli volt vőlegényét, úgy gondolja, ez a házasság még korai lenne számára. "Még nagyon fiatal vagyok, és az igazat megmondva, nem szeretném feladni a karrieremet. Rengeteg munka volt idáig eljutni, és félek, hogy elveszteném az egészet, ha belemennék ebbe a házasságba" - magyarázta a Hilton lány hirtelen döntését. "Szeretem Parist, ő úgy bánt velem, ahogy még egyetlen férfi sem eddigi életemben, de nem szeretnék túl hamar férjez menni. Üzleti kapcsolatunk persze megmarad, és bízom benne, hogy barátok is lehetünk, mert ő egy nagyszerű pasi."