Spanyolországban nem divat a szingli élet

Vágólapra másolva!
Bár a Szex és New York szingli-divathulláma egész Európán végigsöpört, Spanyolországban egy nemrég elvégzett felmérés során kiderült, hogy az emberek egyáltalán nem tudnak mit kezdeni a pártalanság szabadságával.
Vágólapra másolva!

A Parship nevű európai on-line társkereső internetes felmérése szerint a spanyol szinglik 79 százaléka partnerre vágyik, mert nem találja meg boldogságát a magányos szabadságban. Legtöbbjük rendszeresen randizik, és 30 százalékuk az internet segítségét is igénybe veszi, hogy megfelelő társra találjon. A felmérés szerint az utóbbi 15 évben jelentősen csökkent a tartós párkapcsolatok száma, 2005-re közel hárommillióval több magányos szív keresi párját, mint 1990-ben.

Érdekes módon leginkább a férfiak vágynak kapcsolatra, 86 százalékuk folyamatosan keresi az igazit, míg a megkérdezett nőknek csupán 71 százaléka vallotta az, hogy komoly kapcsolatra lenne szüksége. A férfiak esetében leginkább a fizikai kontaktus hiányzik, a nők a lelki társat keresik.

Az életkor is igen jelentős szerepet játszik a vélemények eloszlásában, a 30 és 40 év közöttiek már egyre borúsabban látják a helyzetet, míg a fiatalabb korosztály szerint egyedül is lehet boldogulni az életben. A megkérdezettek nagy része úgy gondolja, van lelki társuk, csak még nem találták meg, az idősebbek azonban egyre kevesebb esélyt látnak arra, hogy sikerül összefutniuk még a nagy Ő-vel.

A magyar nők sem vonzódnak a szingli életmódhoz, legalábbis ez derül ki a Női lapozóban végzett szavazásból. Olvasóink túlnyomó többsége (65 százalék) a házasságot tartja a legideálisabbnak, egynegyedük (24 százalék) nem ragaszkodik a papírhoz, de mindenképpen társsal képzeli el az életét, akivel egy háztartásban is szeretne élni - így a hagyományos párkapcsolatot igénylő olvasók aránya 89 százalék. A szavazásban részt vevők 7,5 százaléka szívesen élne együtt egyszerre több partnerrel is, és csupán a 4 százalékuk vallja azt, jobb neki egyedül.


Érdekes módon a felmérés résztvevőinek 84 százaléka azt vallotta, hogy szerinte senki sem élhet boldogan társ nélkül, így egyértelművé vált, hogy a spanyolok körében egyáltalán nem divat a szingli életforma, még akkor sem, ha a Szex és New York sorozat a mai napig is nagy sikerrel fut a spanyol tévéken.