Göndör fürtök, latinos smink

Vágólapra másolva!
A 21 éves Andi francia-kommunikáció szakon tanul az egyetemen. Szereti a latin zenét és táncot, érdeklődő, barátságos, kedves lány. Általában kevés sminket visel, és azt sem szereti, ha fényképezik, mert állítása szerint nem igazán fotogén.
Vágólapra másolva!

Andi éppen ezért tartott is az átváltozástól, amit előzetesen, pontról pontra alaposan átbeszéltünk. Megígértem neki, hogy egy természetes hatású, bájos külsőt varázsolok neki. Olyan szexis, egzotikus latinos sminkkel próbálkozom, ami tökéletesen fog passzolni a természetesen göndör, dús hajához.

Gyakran tapasztalom, hogy a hullámos vagy göndör hajat kiegyenesítik, amit nem mindig tartok jónak. Álláspontom szerint a cél a harmónia. Sok molett nő gondolja például úgy, hogy a rövid haj nyújtja az arcát, az alakját, és nem veszi észre, hogy az eredmény épp az ellenkezője: egy óriás testen ülő pici fej.

Forrás: Lyn de GaraForrás: Lyn de Gara

Nagyobb kép
Tanfolyam előtt

Nagyobb kép
Tanfolyam után


Ha az összképben nincs egyensúly, túl nagy a kontraszt az egyes testrészek és adottságok között, úgy az eredmény is diszharmonikus lesz. Andi esetében például a haj ellensúlyozza az arc többi részét, így nem tennénk vele jót, ha azt kiegyenesítenénk. Az egész megjelenésén rontanánk.


Modellünk sminkelését alapozással kezdtem: ehhez krémes állagú terméket használtam. Így értem el, hogy a bőr egyenetlenségei eltűntek. Erre a felületre került a vékony rétegű porpúder, amitől a bőr természetesen finom, áttetsző hatású lett. A bőr ragyogásáról a rózsaszín tónusú pirosító gondoskodott. Andi szemöldökének vonalát szőkésbarna szemöldökceruzával erősítettem meg.