Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold szemben áll a Vénusz bolygóval. Ennek hatására könnyen elcsábíthat minket egy erotikus kaland. Ugyanakkor állandó párkapcsolatunk is fontos számunkra, s ez komoly dilemmát jelenthet.
Vágólapra másolva!

Vágyunk arra, hogy kalandba bocsátkozzunk egy igazán vonzó emberrel, de lelkiismeretünk megállíthat minket. Így vagy úgy, de mindenképpen hiányérzetünk lesz, és ez rányomja bélyegét hangulatunkra. Aki nem vállalja fel, hogy szexuálisan könnyebben csábítható, az most mértéktelen édességnassolásba, evés-ivásba menekülhet a probléma elől.

A Hold még mindig az Ikrek jegyében halad. Végtagjainkat óvjuk, lehetőség szerint vigyázzunk a konyhai munkálatok során. A barkácsolást is nyugodtan elhalaszthatjuk máskorra. Kezeinket kényeztessük kamillás krémekkel, gyógyító kamillás pakolást is tehetünk rá. Ezen a napon kezünk duplán meghálálja a gondoskodást.

Különösen a reumára hajlamosabbak lehetnek ma kissé rosszabb állapotban, mint máskor. A reuma nagyon fájdalmas időszakokat okoz szenvedő alanyainak, így nem csoda, hogy jelenléte nagyon megvisel minket. A tünetek mérséklését egy kiadós méregtelenítés oldhatja meg számunkra. Igazi nagyböjtöt csak a tavaszi időszakban szabad tartani, ilyenkor azonban szinte elengedhetetlen az egészséges életszemléletű emberek szempontjából.