Katie Holmes: A terhességgel egy álmom vált valóra

Vágólapra másolva!
Tom Cruise jövendőbeli felesége, Katie Holmes először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy nemrégiben kiderült, áldott állapotban áll majd az oltár elé. A színésznő szerint a mostani élete olyan, mintha csak álmodná.
Vágólapra másolva!

Tavasszal még arról szóltak a hírek, hogy Katie Holmes az esküvő előtt nem akar testi kapcsolatot, mert a nagy Ő-nek tartogatja magát, ennek ellenére a hetekben derült ki, hogy gyermeket vár. Az "erkölcsös lány" ellentmondása senkit sem zavar, Tom Cruise pedig egyenesen repked a boldogságtól, és minden napját az előbbre hozott esküvő megszervezésével tölti. Katie eddig még nem szólalt meg a nyilvánosság előtt a nagy bejelentés óta, de most végre megtört a csend, és megtudhattuk, hogy a színésznő mit is érez ebben a kétségtelenül új helyzetben.

"Egy álmom vált valóra" - mondta a Dawson és a haverok című sorozatból megismert 26 éves színésznő. "Nagyszerűen érzem magam, minden olyan csodálatos az életemben most, hogy el sem hiszem néha. Tom is teljesen fel van dobva az apaság gondolatától. Most éppen a babaszobát tervezzük közösen, sőt, én még kötni is tanulok."

Katie Holmes, aki február óta van együtt Tom Cruise-zal, azt is elmondta, hogy a gyermekvárás nagyon sok idejüket és energiájukat leköti, ezért az esküvő végső időpontjában még nem tudtak megállapodni.