A mai oktatási rendszer semmilyen másságot nem tűr el

Pszichológusunk, Szendi Gábor A jó vadászok leszármazottjai című cikkében a hiperaktív gyerekekről és a "félrekezelés" módjairól is írt. Sok olvasónkat érint a téma, meglátásaikat és véleményüket megosztották velünk.

Kedves Szendi Úr!

"A jó vadászok leszármazottjai" című cikkét olvasva szeretném megosztani Önnel a saját tapasztalatomat.

Kislányom 10 éves. Pici korától kezdve meglehetősen eleven, mozgékony volt. Mivel első gyermekem volt, azt hittem, ez a természetes. Amikor óvodába került, kiderült, hogy az óvónők nem bírnak vele. Az óvodai pszichológuson kívül egy családsegítő pszichológusával és a kórházi gyerekidegosztály pszichológusával is megvizsgáltattam a kislányomat. Megállapították, hogy hiperaktív a gyermek. Ketten a Ritalint javasolták, de mivel abban az időben a tévében többször láttam olyan riportot, ami ennek mellékhatásáról szólt, nemigen akartam belevágni. Hogy a hírek igazak voltak-e, vagy sem, azt a mai napig nem tudom, de mindenesetre elég volt ahhoz, hogy megpróbáljam anélkül. Szerencsémre a harmadik doktornő azt javasolta, hogy a gyógyszerek előtt próbáljam meg fizikailag és szellemileg is leterhelni a gyereket, szerinte sokszor ez segít.

Mivel addig is rengeteget voltunk a játszótereken, sokat biciklizett a kislányom, úgy gondoltam, eleget mozog. A doktornő szerint viszont a rendszeres és rendszerezett mozgás más. Kipróbáltuk. A kislányom 3,5 éves korától rendszeresen heti 11-12 óra edzésre jár. Ezzel egyidőben átvittem olyan óvodába, ahol szellemileg is lekötötték. A gyermek teljes mértékben kezelhetővé vált.

Ugyan sem pszichológus, sem orvos nem vagyok, azt sem tudom, hogy ennek tudományosan is van-e valami magyarázata, de nálunk ez a "leterheléses" módszer nagyon bevált. Nagyon örülök, hogy nem a gyógyszer mellett döntöttem.

Kislányom most 4. osztályos, mind a mai napig tartjuk a szellemi és fizikai terhelést. Informatika, nyelv és testnevelés tagozatos iskolába jár. Rengeteg versenyfeladatot készít eredményesen, országos versenyeket nyer elsőtől kezdve több tantárgyból, rajzpályázatokon vesz részt rendszeresen, fogalmazás pályázatokra ír, németül és angolul tanul. Mozgásigényét jelenleg a karate, a majorette, az úszás, a ritmikus sportgimnasztika és a korcsolyázás elégíti ki. Természetesen mindezek mellett, mint minden gyerek, játszik is. :-)

A magatartászavarok tulajdonképpen szinte megszűntek, a figyelemzavarok pedig már csak a nyári szünetben jönnek elő, mikor nincs tanulás és lényegesen kevesebb az edzés, de már ez sem olyan mértékben, mint óvodáskorban.

Kedves anyuka!

Jó olvasni sikersztorit is ebben az agyonpszichiátrizált és medikalizált világban. Szerencse, hogy Önök nem hódoltak be az uralkodó rutineljárásnak, és szerencse, hogy van még orvos, aki nem a dolgok könnyebbik végét fogja meg, hanem valóban a "beteg" (ha egyáltalán nevezhetjük betegnek a gyermekét) érdekeit tartotta szem előtt.

Amit tapasztaltak, az nagyszerű, és azt igazolja, hogy a viselkedéses terápiás megoldások, persze odaadó szülői gondoskodással, és sok áldozat meghozatalával sikeres megoldás lehet. Ezt az elfásult, és túlterhelt oktatás és egészségügy nem tudja vállalni, de nem is propagálja, mert önmaga kritikája volna. Marad a kényelmes, de nem veszélytelen, és eléggé kétséges hatású gyógyszerelés. Ami csak látszólag oldja meg a problémát, valójában áttolja a pszichiátria asztalára.

Gratulálok a kemény munkához, és a megérdemelt sikerhez!

Üdvözlettel, Szendi Gábor