Tegnap még szeretett, ma már látni sem akar

Vágólapra másolva!
A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.
Vágólapra másolva!

Szia Facér Csajszi!

Én őszinte és becsületes vagyok mindenkivel, nem vagyok haragtartó, mindig próbálom a problémákat időben tisztázni. Nem vagyok már húszéves, találkoztam már néhány lánnyal, elvált vagyok 2 éve, eddig mindig sikerült tisztáznom a dolgaimat, de most nem jutok dűlőre.

Megismerkedtem egy hölggyel, van két kislánya - nekem van egy fiam és egy lányom. Eleinte tartottam tőle, hogy a gyerekek miatt nem lesz jó a kapcsolat, de nagyon jól összebarátkoztak. Szépen fokozatosan megismerkedtünk, minden tökéletesnek látszott: a gondolkodásmód, szabadiős tevékenységek, sokat voltunk együtt testi kapcsolatban is. Nagyon összeillettünk, már azon gondolkodtunk, hogy össze is költözünk. Elkezdtünk házat nézni a rokonság közelében. Ez az időszak június elejétől augusztus közepéig csodálatos volt. Kettesben töltöttünk egy teljes hétvégét, többször is együtt voltunk, minden nagyon jól alakult. Amikor eltelt a hétvége, hétfőn délután közös programunk volt, szokás szerint a gyerekekkel együtt, este szoktunk külön elmenni. Ekkor azt mondta, hogy szeretne pihenni, én pedig természetesen elfogadtam. Másnap délután néhány órát együtt töltöttünk, számítottam arra, hogy később együtt lehetünk testileg is, de ezt elutasította mondván, hogy pihennie kell. Ezután minden nap elutasított azzal, hogy fáradt.

Nekem furcsa volt ez a hirtelen a váltás, mert előtte soha nem modta, hogy ne legyünk együtt. Péntek este a kérlelésemre egy-két órát sétálunk és hazamentünk. Szombaton is elutasított, ekkor azonban betelt a pohár. Elköszöntem és sietősen elmentünk haza a gyerekekkel. Ezt annyira a szívére vette, hogy azóta csak romlott a kapcsolat, pedig én mindjárt másnap kértem, hogy bocsásson meg. Igazából nem szoktam hirtelen haragra terjedni, de a sok munkahelyi stressz, a napokig való 1-2 óra alvás kijött rajtam...

Nem aludtam, mert nem tudtam mire vélni a hirtelen változást, és hiába beszéltünk róla, csak azt mondta, hogy fáradt. Ezután már egyáltalán nem voltunk együtt, testileg sem érintkeztünk, és már házat sem akart nézni. A születésnapomon felhívott, felköszöntött és az mondta, hogy ne találkozzunk többet. Ez volt az ajándéka. Mondtam, hogy akkor rögtön intézzük el ezt a dolgot, ha úgy gondolja, szedje össze a dolgaimat, elmegyek érte mindjárt. Elmentem a dolgaimért, ekkor egész rendesen beszélgettünk. Megegyeztünk, hogy barátok leszünk, felhívhatjuk egymást, de már csak beszélünk. Többször nem akar velem közös esti programot.

Én úgy gondolom, hogy nem követtem el olyan nagy bűnt, hogy ne lehetne megbocsátani. Ezek után mit tegyek? Hívjam fel egy-két nap múlva, vagy várjak két-három hetet? Ha sokszor hívom, lehet, hogy rosszabb. Mondj néhány bíztató dolgot, jó ötletet, hogy újra jóban lehessünk.

Kedves,

a kialakult helyzetben nem igazán találok biztató jeleket. Jó kis születésnapi meglepetéssel szolgált - egy ilyen tapintatlanságot egy szerelmes asszony nem követ el. Érzelmei megszűntek, de ne hibáztasd magad.

Nem azért nem akarja a továbbiakban ezt a kapcsolatot, mert egy este hirtelen haragra gerjedtél napok óta tartó ridegségétől és elhidegülésétől, s magára hagytad őt... Ha ekkor még szeretett volna, egyfelől megbeszéli veled távolságtartó viselkedésének okát, és nem talál ki megalázó kifogásokat a visszautasításra, másfelől pedig nem veszi annyira zokon ezt a kis hisztidet.

Sajnos az általad leírtakból nem tudom neked megmondani, de még csak sejnteni sem sejtem, miért ábrándulhatott ki ebből a szerelemből a hölgy, miért vált érdektelenné mindaz, amiről ti közösen együtt álmodoztatok.

Azt javaslom, hogy hagyd egy kicsit, legyen egyedül a saját gondolataival. Aztán pedig ápolhatod a barátságot, de tudatosítanod kell magadban, hogy ő már nem azokkal az érzésekkel van jelen ebben a kapcsolatban, mint korábban. Nem kell elveszítened őt, mert a viszonyotok innentől kezdve nem szerelemen alapul, csak nagyon oda kell figyelned, hogy ne zaklasd őt az újrakezdésre irányuló gondolataiddal, kérdéseiddel.

Azt viszont már neked kell eldöntened, hogy ez mennyire fog menni...

Csók: a Facér Csajszi